Kísértetek
Halott hajnal kísért, nem emlékszem, mikor láttam tisztán
Talán gyermekkorom, halk sóhaja köszön rám most vissza
Még lelkem egy új korszak létének ígéretét issza...
Magam feszítem keresztre értetek, hogy megértsetek
Már nem az okokat keresem a tudomány hegycsúcsán
Inkább visszaigazolást arra, ami bennem égett
Agyam valami torz, képlékeny illúzióba révedt
Vak jóslatokba burkolózva várok, szavakkal játszok.
Szürke reggel kísért, nem emlékszem, mikor váltam köddé
Talán, gyermekkorom rémképe vezetett messze innen
Még lángoló sebeimet is magammal kellett vinnem
Nem hagytam hátra semmit a magánynak... ledegradálnak...
Már nem a hibákat keresem az emberi szív mélyén
Inkább a szelíd reményt, mely valaha bennem is égett
Vagy az ösztönt, mely örökül hagyta rám az izzó vétket
Haragból, bántó gyűlölet, megszázszorozza bűnömet
Jéghideg nap kísért, nem emlékszem mikor váltam kővé
Talán gyermekkorom androgün volta zárt végleg magába.
Emlékeztet rá, hogy valaha hittem az új csodákba
De gyászába zárva, a vad fájdalom nem néz már hátra
Már nem a karmám keresem, sorsom kaleidoszkópjában
Régen megfestett rajzaimba már elrejtettem a titkot
Színekbe olvasztva minden romboló, makacs szitkot
Védekező bástyáim erősen állnak, jelre várnak.
Zokogó éj kísért, nem emlékszem hogyan lettem angyal
Talán gyermekkorom emléke vezetett hozzád vissza
Eléd kerül végül mind, ki az igazság vizét issza
Szárnyaimmal lefedem a poklot, igazságot osztok.
Már nem keresem otthonom a földi labirintusban
Inkább megoldást arra, hogy rajtatok segítsek
Minden tiszta lelket a mennyekbe repítsek
Magam feszítve keresztre értetek, hogy elérjetek!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!