Szerző
Grigo Zoltán

Grigo Zoltán

Életkor: 5 év
Népszerűség: 345 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2469 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2011. március 9.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (69)

Grigo Zoltán

Visszajövök

Nézem a búcsúzó alkonyi fényeket,
a kora esti szélben görbülő fákat,
fejem felett száll a hatalmas végtelen,
rám hajol némán a mulandóság árnya.
Itt minden lábnyomom ismeri múltamat,
jövőmet tudják az égen a csillagok,
addig járom sorsom rendelte utamat,
ameddig porszemnyi létemben itt vagyok.
Kézen fogott az idő, együtt ballagunk,
mélyülnek az árkok a lábaink alatt,
néha megállunk és egy kicsit hallgatunk,
mint aki valamit még mondani akar.
Elmondani, hogy milyen szépek a mezők
vihar után, amikor felragyog a nap,
a rigó daláról ha ébred az erdő,
hogy milyen gyönyörű a zöldellő tavasz
és a folyó, ha felette ködpára száll,
miközben medrében szelíden lépeget,
amikor gyümölcsillattal ölel a nyár,
és szívünkig nyújtóznak le a nagy hegyek.
Hiszem, hogy az élet körforgása örök,
ha elmegyek, magammal viszem sóhaját,
erdő leszek vagy folyó, de visszajövök,
hogy meghallgassam újra a rigó dalát.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


zelgitta12015. augusztus 24. 16:30

Kedves Zoli, remélem nem veszed zokon, de lìrád annyira finom, puha, hogy ha nem tudnâm, a tollat férfikéz fogta, asszony-lírânak hinném minden bizonnyal.
Túl a finom melankóliân, annyira lélek- közeliek a lágy akkordok, amelyek szép költôi képekkel ringatják az olvasót, hogy az teljesen magáénak érzi és feloldódik ebben a vâgy- vallomâsban...
El vagyok bûvölve,
B.

Rozella2015. július 5. 09:27

Már jártam itt.. néhány napja, valakinek a szavára hallgatva, és nagyon örülök, hogy megtaláltam a verseidet. Ez is nagyon szép, megfogott. Most csak ''kis patakként'' jöttem,... de
......
''Hiszem, hogy az élet körforgása örök,
ha elmegyek, magammal viszem sóhaját,
erdő leszek vagy folyó, de visszajövök,
hogy meghallgassam újra a rigó dalát.''

kistenkes2013. július 10. 05:55

néha megállunk és egy kicsit hallgatunk,
mint aki valamit még mondani akar.
Szép gondolat (Én még szeretnék mondani valamit) Gratulálok Frici

Eliza.2012. június 5. 22:49

Gyönyörű vers!

mystynekatika2011. október 29. 20:47

Hiányzol ! Mi van Veled!??
Visszajössz!
kata

szalaikincses2011. október 6. 20:42

''Hiszem, hogy az élet körforgása örök,
ha elmegyek, magammal viszem sóhaját,
erdő leszek vagy folyó, de visszajövök,
hogy meghallgassam újra a rigó dalát. ''

Szép!

jegvirag2011. október 2. 08:30

Nehéz bármit is hozzáfűzni...versed magáért beszél...gratulálok:)))

mystynekatika2011. szeptember 17. 21:55

Szeretettel olvastalak! kata

Törölt tag2011. május 16. 20:07

Törölt hozzászólás.

Grigo_Zoltan(szerző)2011. április 21. 10:37

Köszönöm Zoli!
Baráti üdv neked : Zoltán

K.Zoltan2011. április 21. 08:19

Kedves Zoltán!

Nagyon tetszik a versed, mind a témája, mind a formája nagyszerű! Gratulálok! Érdeklődve olvasom további verseidet!

Grigo_Zoltan(szerző)2011. április 8. 10:41

Köszönöm, azi-gazi-em!
Szeretettel láttalak : Zoltán

azi-gazi-em2011. április 7. 23:49

Kedves Zoltán!

Örök emberi vágy a visszatérés és Te nagyon szépen írsz erről a vágyadról. Különös, békés hangulata engem is elvarázsolt. Jó, hogy megírtad.

Grigo_Zoltan(szerző)2011. április 6. 11:43

Köszönöm Ágota, hogy olvastad!!
Szeretettel láttalak : Zoltán

NagyAgota2011. április 6. 11:32

Gyönyörű vers...

Grigo_Zoltan(szerző)2011. április 5. 22:45

Köszönöm, hogy olvastad Hajnalka!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Lorelein2011. április 5. 22:29

Elállt a lélegzetem és nem jönnek a szavak:) egyszerűen gyönyörű... minden sor magáért beszél!

Grigo_Zoltan(szerző)2011. április 5. 21:05

Nem vagy elég fürge:))))
Köszönöm Borbála!
Szeretettel láttalak : Zoltán

limlom902011. április 5. 20:54

miért van az, hogy előttem mindent elmondanak?...még csak akkor annyit, hogy köszönöm. tőlem is.

üdv, Kristály.

Grigo_Zoltan(szerző)2011. április 3. 18:33

Köszönöm !

fabijoe2011. április 3. 17:51

Ez nagyon jó!

Grigo_Zoltan(szerző)2011. április 2. 18:18

Köszönöm kedves Emonye!
Szeretettel láttalak : Zoltán

emonye2011. április 2. 18:09

Gyönyörű!

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 30. 10:41

Nagyon kedves vagy Andrea, köszönöm!!
Szeretettel látttalak : Zoltán

Kimana2011. március 30. 07:52

Drága Zoltánom, ismét egy gyöngyszem!
Szeretettel gratulálok és magammal vittem!
Andrea

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 29. 06:47

Köszönöm Jana!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Ruder-Jana2011. március 28. 22:43

''amikor gyümölcsillattal ölel a nyár,
és szívünkig nyújtóznak le a nagy hegyek. ''

Szép gondolatok...

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 20. 20:23

De írtál négyszer is legalább:)))
Köszönöm, szeretettel láttalak : Zoltán

gota2011. március 20. 19:59

Aki későn jött, már csak köszöni,hogy olvashatta, és csendben eloson vele!
Ölel
Ágota

gota2011. március 20. 19:59

Aki későn jött, már csak köszöni,hogy olvashatta, és csendben eloson vele!
Ölel
Ágota

gota2011. március 20. 19:59

Aki későn jött, már csak köszöni,hogy olvashatta, és csendben eloson vele!
Ölel
Ágota

gota2011. március 20. 19:59

Aki későn jött, már csak köszöni,hogy olvashatta, és csendben eloson vele!
Ölel
Ágota

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 20. 07:55

Kööszönöm, hogy itt voltál Margó!
Szeretettel láttalak : Zoltán

manco2011. március 20. 07:50

Zoltán!
Téged élmény volt olvasni.
Mint mindig.
Margó

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 19. 23:29

Köszönöm Attila, hogy itt voltál!
Baráti üdv neked : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 19. 22:43

Köszönöm, hogy olvastad Enikő!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 19. 22:41

Köszönöm Attila, örülök, hogy ismét itt vagy.
Baráti üdv neked : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 19. 22:15

Köszönöm,hogy eljöttél Viktor!
Baráti üdv neked : Zoltán

siskaeniko2011. március 19. 21:01

Gyönyörű. Vittem.
Gratulálok szeretettel: ENikő

Gadratil2011. március 19. 19:12

Ez nagyon jó, elfeledtem az előbb, ne haragudj

Gadratil2011. március 19. 19:12

Húúúú

purzsasattila2011. március 19. 17:28

Kedves Zoltán!
Mostanában kevesebbet tudtam itt időzni, úgyhogy jó pár verssel lemaradtam, de igyekszem bepótolni. :))
De jó, hogy ismét jöttem, mert ez a versed valami csodaszép! Gyönyörűek a képeid, és az egész vers olyan simogatóan lágy, nyugtató!
''gyümölcsillattal ölel a nyár''- ez nagyon tetszik, mint ahogy az egész vers.
Gratulálok!
Élmény volt olvasni! :)
Üdv.
Attila

MartinBish2011. március 19. 14:16

Kedves Zoltán !
Visszajönnöd nem kell hiszen el sem mentél még ,
Menni igazán sem szeretnél ,mert szíved kottája még lágyan zenél.Önmagam így látom ,kedves Zoltán.Maradj még sokáig ,mindörrökön az idő korlátlan határáig.Örülök ,hogy itt lehettem nemes oldaladon.
Baráti üdvözlettel ,
Viktor

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 18. 19:00

Köszönöm kedves Katika!
Szeretettel láttalak : Zoltán

mystynekatika2011. március 17. 23:24

Nagyon tetszett!
Köszönöm a szépséget!
Viszem!

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 16. 15:04

Nagyon kedves vagy Zsuzsi, köszönöm!!
Szeretettel láttalak : Zoltán

szzs2011. március 16. 15:02

Ennyi szépért érdemes is visszatérni, kedves Zoltán! Csodálatos képeiddel rádöbbentesz, mennyire szép világ van köröttünk! Gyönyörű versedhez gratulálok! Szeretettel: ZSuzsanna (46)

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 16. 08:22

Köszönöm, hogy olvastad Erika!
Szeretettel láttalak mint mindig : Zoltán

Pera762011. március 16. 08:19

Az utolsó négy sorod még külön kiemelném...
E

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 14. 14:37

Köszönöm István!!
Baráti üdv neked : Zoltán

stapi2011. március 14. 13:12

Kedves Zoltán! Tulajdonképpen el sem mégy, hiszen versedben mindig itt maradsz. Gratulálok!

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 14. 06:19

Kedves Krisztina!
Örülök, hogy tetszett, én köszönöm, hogy olvastad!!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 14. 06:16

Köszönöm kedves Magdus, majd igyekszem:)))

krisztitakacs2011. március 14. 06:05

Versed mint egy festmény, megjelenik a táj,
a szíved felől megvilágítva, mert annyira
tele van szeretettel, szinte beleépülsz a
természetbe, melyről szinte rajongással írsz.
Nagyon közel áll hozzám.
Köszönöm, hogy olvashattam.
A kedvenceim közé raktam. :-)

magdus2011. március 13. 22:12

Ó hát itt vagy? Nem is arra gondoltam.
Ráadásul én vagyok az öregebb. Vigyázz is magadra...nagyon, és írj még sok ilyen szép és jó verset.

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 13. 21:51

Azért még halogatnám kicsit:))))

magdus2011. március 13. 21:49

Zoltán, visszavárlak!:)

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 13. 21:13

Köszönöm Évi, nagyon kedves vagy!!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Hevocka2011. március 13. 20:59

Egész életnyi élmény olvasni versedet.... hangulata életörömöt tükröz...
Szeretettel gratulálok... é

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 13. 08:40

Köszönöm a kedves figyelmedet Druszám!
Baráti üdv neked : Zoltán

zoltan.horvath2011. március 13. 07:24

Kedves Druszám!
Ismét nem egyszerű darabot hoztál, ami már-már megszokott. Persze a szó jó értelmében.
Szeretettel gratulálok, és még sok ilyen remek verest várok, várunk tőled.

Zoli :)

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 12. 22:56

Köszönöm kedves Edina!
Szeretettel láttalak : Zoltán

EDY2011. március 12. 22:44

''Hiszem,hogy az élet körforgása örök,''
(40.)Gratulálok,Edina

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 12. 22:29

Kedves Magdus,
Györgyike,
Margó,
Ica
és Norbi!!
Nagyon szépen köszönöm a kedves figyelmeteket!!
Szeretettel és barátsággal : Zoltán

Ibron2011. március 12. 21:08

Kedves Zoltán,részt vettem ezen a kis ''időutazáson'' és nagyon tetszett amit láttam.Gratulálok ismét remekül sikerült versedhez,megy a gyűjteménybe.

195510022011. március 12. 19:20

Körforgás az élet a versed pedig csodálatos.
Szeretettel:Ica

fema19952011. március 12. 13:21

Hiszem, hogy az élet körforgása örök...
:))

Twilight2011. március 12. 12:48

Kedves Zoltán!

Ez GYÖNYÖRŰ SZÉP költemény és nagyon tetszik, GRATULÁLOK!!:)

Szeretettel üdv.:
Györgyi

magdus2011. március 11. 23:54

Az élet dialektikája, szép körforgás a versed is.

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 11. 20:33

Természetesen én is hiszek benne, az élet körforgása örök.
Köszönöm, hogy olvastad kedves Alyz.
Szeretettel láttalak : Zoltán

Alyz2011. március 11. 20:30

Vannak, sokan, akik nem hisznek a visszatérésben..én hiszek.
Megerősít hitemben gyönyörű versed, szívből köszönöm, hogy megírtad ! : )

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 11. 20:07

Köszönöm Ancsa, nagyon kedves vagy !!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Angyalancsa2011. március 11. 20:00

''Itt minden lábnyomom ismeri múltamat,
jövőmet tudják az égen a csillagok''
Kedves Zoltán! Csodálatos a versed minden sora. Szeretettel vittem. Ancsa

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 11. 07:54

''Egészségedre'' kedves Szinci!
Ha dalolnak a rígok, akkor biztosan megjön a jó idő:))
Köszönöm, hogy itt voltál, szeretettel láttalak : Zoltán

Törölt tag2011. március 11. 07:36

Törölt hozzászólás.

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 11. 06:28

Köszönöm, a figyelmedet Alberth!!
Baráti üdv neked : Zoltán

alberth2011. március 10. 23:21

Szépséges sorok, szép gondolatok. Tiszta, egyszerű, derüs versed mély életszeretetet rejt magában. Ez a te filozófiád, több mint hit, meggyőződés. Tulajdonképpen vallomásként is felfogható.
Gratulálok: Alberth

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 22:58

Nagyon kedves vagy Selam!
Nagy szeretettel láttalak : Zoltán

h.p.selam2011. március 10. 22:38

Kedves Zoltán!
Áldott, szívből fakadó csoda a Te költészeted!
Szeretettel gratulálok! Selam

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 21:43

Köszönöm Livi, nagyon kedves vagy!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Livi842011. március 10. 21:33

versed és lemaradt a mondandóm vége...de mindenesetre gyönyörű és nagyon gratulálok csodás lelkedhez, gondolataidhoz! Szeretettel: Lívi

Livi842011. március 10. 21:32

Drága Zoltán!
Imádom ezt a

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 16:45

Kedves Evelin!
Nekem is sok erőt ad a kedvességed,köszönöm!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Evelyny2011. március 10. 16:32

A versei csodás áldást adnak nekem,erőt és humort.Kedves verséhez gratulálok Zoltán.Üdv:Evelin

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 16:29

Kedves Lizbet, köszönöm, hogy olvastad, igen elviheted természetesen:))
Szeretettel láttalak : Zoltán

lizbet012011. március 10. 16:22

Ja, elvihetem a verseidet?

lizbet012011. március 10. 16:21

Kedves Zoltán sokkal többször járok nálad, mint ahányszor írok ebbe a kis kalitkába. Jól érzem magam itt szeretem gondolataidat azt ahogyan formába öntöd. Kellemes napokat kívánok neked.

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 15:54

Köszönöm Zsuzsi, nagyon kedves vagy!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 15:01

Igen Anikó, valahogy biztosan visszajövünk, az élet körforgása örök!
Köszönöm, hogy olvastad:))
Szeretettel láttalak : Zoltán

kozmazsu2011. március 10. 14:57

Meghatóan szép versedhez szívből gratulálok! Hiába, ez megint olyan, mint Zoli!
Szeretettel. zsuzsa

nefelejcs2011. március 10. 14:50

Igazad lehet Zoltán. Erre egy nagyon szép példát láttam egy temetőben. A síremlék repedéséből
kinőtt fa megerősíti a véleményedet. /''valamilyen formában''/ Nekem ez a forma is megfelelne.
Írtam erről egy verset, majd felrakom. Persze én nem tudom olyan gyönyörűen mgfogalmazni, mint Te, de azért megörökítettem a látványt, ami
nagyon megfogott, és elgondolkodtam ezen a körforgáson.
Üdv: Anikó

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 14:14

Reméljük úgy lesz...köszönöm, hogy olvastad Kriszta!!
Szeretettel láttalak : Zoltán

csiszta2011. március 10. 12:36

Kedves Zoltán!

Nagyon szép képek, és szinte érzem a nyár illatát:)) Jaj de jó lenne is már:)
Bár úgy lenne ahogy Írtad....és visszajöhetnék halálunk után is:)9 Szép gondolat:)
Szeretettel vittem és olvastalak: Kriszta

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 08:32

Köszönöm Virág, nagyon aranyos vagy!!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 08:31

Köszönöm a kedves szavaidat István!
Örülök, hogy megtiszteltél a figyelmeddel.
Baráti üdv neked : Zoltán

Törölt tag2011. március 10. 08:11

Törölt hozzászólás.

Vallejo2011. március 10. 07:59

Kedves Zoltán!

Bár az időt jelölted kategóriának,annál sokkal átfogóbb a versed. Jelentős szerepet kap benne az életszeretet, s a hited a lélek halhatatlanságára, vagy más szóval reinkarnálódó visszatérésére.
Érveid meggyőzőek, hisz annyi kincset sorakoztatsz fel a természetből, melyekhez érthető módon erős kötődést fejeznek ki a soraid. Igen az idő múlása csak felerősíti a vágyat és a ragaszkodást.
Versed erénye a líraiság mellett a természetes egyszerűség, mely még hitelesebbé teszi az amúgy is emberi érzéseket, gondolatokat.
Eme alkotás is a névjegyed, Reád ismertem!
Szeretettel: Vallejo (22)

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 07:36

Szívből köszönöm kedves Fruzsi, hogy olvastad!
Mindig szeretettel Látlak : Zoltán

zsomcike2011. március 10. 07:27

Kedves Zoli, ismét kinyitottad a ''gyöngyszavaid'' rejtő kagylót, s kipergett e gyönyörű vers. Szívből gratulálok! Fruzsi

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 06:43

Köszönöm Marika, nagyon kedves vagy!
Szeretettel láttalak : Zoltán

csillogo2011. március 10. 06:35

''jövőmet tudják az égen a csillagok,
addig járom sorsom rendelte utamat,
ameddig porszemnyi létemben itt vagyok.''
Gyönyörű vers!
Gratulálok szeretettel:Marika

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 06:24

Nagyon kedves vagy Magdi!
Köszönöm, hogy olvastad, szeretettel láttalak : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 06:24

Köszönöm Marianna!!

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 06:23

Köszönöm, hogy olvastad Tibi!!
Baráti üdv neked : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 10. 06:21

Köszönöm kedves Vali!
Szeretettel láttalak : Zoltám

Magdileona2011. március 10. 06:06

Csodaszép, el vagyok varázsolva!...
Gratulálok szeretettel:
Magdi

mezeimarianna2011. március 10. 05:55

Szép vers,gratulálok!!!

Karsai_Tibor2011. március 10. 05:33

Kedves Zoli!
Gratulálok versedhez örömmel, Szeretettel olvastam!

19622011. március 9. 23:57

Kedves Zoltán,
Szépséges versedhez szeretettel gratulálok! Vali

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 22:23

Köszönöm Jocc!!
Baráti üdv neked : Zoltán

Törölt tag2011. március 9. 22:14

Törölt hozzászólás.

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 21:37

Nagyon kedves vagy Attila, köszönöm!
Baráti üdv neked : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 21:36

Kedves Anikó, az élet körforgása örök, valamilyen formában biztos vagyok benne, hogy visszajövünk.
Köszönöm, hogy itt voltál, szeretettel láttalak : Zoltán

versike2011. március 9. 21:35

Zoltán barátom,

azt hiszem, nem véletlenül van belefoglalva az az énekesmadár a nevedbe és nem csak a nevedbe!

Jöttem és hallgattam a romantikus líra újabb szép dalát! Baráti gratula: Attila

nefelejcs2011. március 9. 21:32

Kedves Zoltán!
Milyen szép is lenne, ha tényleg visszajöhetnénk
valamilyen formában, hogy újra lássuk ezt a csodát, ami körülvesz bennünket, s amiről olyan
megható verset írtál.
Szeretettel olvastam: Anikó

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 21:31

Kedves Kinga, én köszönöm!!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 21:30

Ez így igaz kedves Szamóca, ez is nagy szerelem!
Köszönöm, hogy itt voltál, szeretettel láttalak : Zoltán

Kicsikinga2011. március 9. 21:30

Bizony az Idővel egy ritmusban tudunk csak lépni.
Hogy ''ki'' diktál''?!
Tőled megszokott szép verset olvashattam, és köszönöm!

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 21:29

Köszönöm, hogy itt voltál Ildikó, mindig szeretettel látlak!! Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 21:28

Köszönöm Imre, hogy olvastad!
Baráti üdv neked : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 21:28

Köszönöm kedves Rika, nagyon kedves vagy!
Mindig szeretettel látlak : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 21:25

Köszönöm Ibolya!
Szeretettel láttalak : Zoltán

szederfalu2011. március 9. 21:21

félre ne érts kedves Zoltán:de végre egy nem szerelmes vers...én szeretem azon írásaidat is:)))bár ha azt vesszük ez is szerelem,csak nem egy személy iránt:))))

rildi2011. március 9. 21:21

Kedves Zoltán, úgy érzem, ezért majd én is visszajövök. Szeretek erre ébredni. Köszönöm ezt a verset, nagyon szépen írtál kedvenc dalnokaimról! :)
Szeretettel vittem gyűjteményembe! Ildi :)

1943sedimre.2011. március 9. 21:20

Mit mondjak!!?? Mâr megmondtâk! Zolikám, én csak viszem.
Intended

Rika2011. március 9. 21:16

Visszajövök én is önként hozzád,hogy ilyen verseket olvashassak.Köszönöm.
/Boldog névnapot /

szalaikincses2011. március 9. 21:10

Nagyon szépen írsz...

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 21:08

Nagyon kedves vagy Kata, köszönöm, hogy olvastad!!
Szeretettel láttalak : Zoltán

19702011. március 9. 21:03

Gyönyörű!Láttam, hallottam, éreztem...és a hited is szép!:-)Szeretem, ahogy versbe öntöd gondolataidat, könnyednek tűnik a sokszor nagyon mély! Szeretettel gratulálok!

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 20:27

Nagyon kedves vagy Zsuzsi, köszönöm!!
Örülök, hogy itt voltál. Szeretettel láttalak : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 20:25

Köszönöm kedves Marcsi!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 20:24

Remélem én is, hogy így van:)) Köszönöm Erika!
Szeretettel láttalak : Zoltán

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 20:23

Köszönöm, hogy olvastad Laci!!
Baráti üdv neked : Zoltán

10082011. március 9. 20:23

Zoltán, egyre szebb és jobb verseket írsz! Nem tudom, meddig lehet ezt még fokozni?
Könnybe-lábadt a szemem...

Szép csendben gratulálok és leteszem ''szívem''

Üdv, Zsuzsa

czegledy662011. március 9. 20:21

Gratulálok szép versedhez! Marcsi

BakosErika2011. március 9. 20:17

Kedves Zoltán!
Nagyon szépen leírtad, hogy milyen gyönyörű a mi bolygónk. Hiszek a szeretet erejében és az örök körforgásban! A Numerológia szerint 13 élete van egy embernek, reméljük mindegyikben tanulunk valami hasznosat!
Szeretettel olvastam ismét nagyszerűen megírt versedet!
Erika

KL2011. március 9. 20:16

Zolikám!

Csodálatos soraidhoz gratulálok!
Ez az séta valóban körbejárja a szép világot és láttatni engedi az idő múlása...

Üdv:Laci (3)

Grigo_Zoltan(szerző)2011. március 9. 19:50

Köszönöm Piroska, nagyon kedves vagy !
Szeretettel láttalak : Zoltán

19542011. március 9. 19:46

Gyönyörű természeti képekkel írod le érzéseidet, gondolataidat! Ismét elvarázsoltál!
Szeretettel: Piroska

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom