Szerző
Ross Satyr

Ross Satyr

Népszerűség: 261 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1107 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2011. március 16.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék
Kedvencnek jelölték (10)

Ross Satyr

Leporolló

Úgy illenék, hogy most lezárjam a listám...
Visszanéz az ember s nosztalgiát érez:
szenvedélyesen vagy légiesen tisztán
vonzódtam korábban nyolc-tíz nőszemélyhez.
Ifjúként nagy úr az ember testi vágya,
bárhogy is bújtatná plátói burokba;
ritka, hogy nyugalma szélcsendjét kívánja,
inkább az örvénylő szélvészben forogna.

Kezem egy vékony kis füzetet lapozgat:
másnak lapos album, nekem kinccsel ér fel.
Selyempapír alatt képek sorakoznak,
alattuk a lánynév kezdőbetűjével.
Az első fotók még fekete-fehérben,
látszik a készítő gyakorlatlan volta:
praktikus létéből hiányzott a szépnem,
inkább a kattintás módját gyakorolta.

Nem voltam matróz, kit, bárhol partra szálljon,
várta egy menyasszony forró kedvessége;
pilóta sem, akit futó éjszakákon
beosztott személyzet röpített az égbe.
Nem voltam szultán, kit kéjhölgyek becéznek,
s miközben csurranó szőlőszemet majszol,
értő pillantása csillogó szemének
sóváran siklik le mélyebbre az arcról.

Ez a néhány sor a lezárást jelenti.
Élvezem előnyét: kevesebb egy gonddal.
Van a memory-ban még egy funny entry,
zenghet még a lanton búcsúzó, bolond dal.
Lírai románcom örömmel pengetném,
szerepelne benne egy keresztnév is tán,
végső tiltás alól feloldó engedmény...
De mivel úgy illik, lezárom a listám.

funny entry [angol] = fura bejegyzés

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Ross(szerző)2011. március 28. 10:32

Anikó: Alapjában jól érzed; talán úgy mondanám, ambivalens a hangulatom. Persze, hogy nem vidít fel a tény, hogy sok szép dolog elmúlt, de ugyanakkor tény az is, hogy sok szép dolog megvolt. És abban is igazad van: ''Sohase mondd...''

nefelejcs2011. március 28. 10:13

Kedves Ross!
Úgy érzem, kicsit szomorkás a hangulatod máma,-
mármint amikor leírtad ezeket a sorokat.
De van egy másik sláger is: Sohase mondd...

Ross(szerző)2011. március 22. 20:26

ZSuzsanna: Köszönöm. Azt hiszem, telitalálatot értél el. Itt bizony egy új albumnak a legnagyobb a valószínűsége.

szzs2011. március 22. 19:55

Nem árt, ha néha leltároz az ember, s új lapot nyit albumában, netán új albumot nyit új korszkának. Szeretettel olvastalak: ZSuzsanna

Ross(szerző)2011. március 21. 16:02

István: Hát igen, egy másik helyen már kihasználtam ennek a sok jelentésű angol jelzőnek a szép magyar hangzását... Köszönöm a gratulációt.

stapi2011. március 21. 13:54

Funny en' try? :)

Tetszett a versed, Te mindig hozod a formádat! Vajon melyik lehet az a keresztnév? Hmm... :)) Gratulálok!

Ross(szerző)2011. március 18. 23:38

Rika: Az bizony, számvetés. És tudjuk: aki számot vet... :)

Rika2011. március 18. 23:32

Igazi számvetés.

Ross(szerző)2011. március 18. 12:08

Zsuzsa: Ugyanarról beszélünk, valóban. :)

kozmazsu2011. március 18. 12:05

Igen Ross! Teljesen egyetértek. Nem változtat semmin, hogy van-e valóban album, vagy nincs, mert nem is erről szólt, a doboz sem, és a masni sem, amivel átkötöd. Azt gondolom teljesen egyről beszélünk.
Szeretettel: Zsuzsa

Ross(szerző)2011. március 18. 08:31

Zsuzsa: Köszönöm az értékelésedet. Be kell vallanom, hogy ez a szöveg is - hasonlóan a többséghez - részben valós, részben képzelt elemekből tevődik össze. Igazából nincsen (kézzel fogható) fényképalbumom, fejben lapozgatok csak, ahogy írtad, csak a jóra emlékezve. Az viszont igaz, hogy a memóriának az aktív része sincs még teljesen üresre törölve. Ha jól belegondolunk: a lista lezárása végül is csak azt jelenti, hogy új elemmel már nem bővül...

kozmazsu2011. március 18. 07:30

Már többször is olvastam e versedet Kedves Ross! Elgondolkodtató, hisz minden ember életében eljön ez a pillanat, légyen az nő, vagy férfi, mikor emlékeit rendezgeti, dobozkába teszi, átköti s ezzel élete egy szakaszát lezárja. Mondjuk - a falást - és ettől kezdve csak marad, a minden gyönyörű percért érzett hála, ami nem a vég, hanem az értékelés, egy új minőségű élet kezdete.
Szeretettel olvastalak! Gratulálok összegzésedhez!
Szertettel: zsuzsa

Ross(szerző)2011. március 17. 14:23

Miklós: A ''szemtelen'' kérdésed jó alkalmat ad annak a kifejtésére, amit magában a szövegben nem helyezhettem el. Ismerve a költőt, annyit mondhatok, hogy bizonyára minden modellről készített számos állóképet, de csak egy-egy legjobbat fűzött be az albumba. Amit pedig ki kellett hagynom, az megegyezik kedvenc könyvem, a Catch-22 egyik alakjának, Hungry Joe-nak a dilemmájával: kattintson vagy kettyintsen (már elnézést). És igazad van: az a funny entry nem üres.

Talán még valami: elképzelhető, hogy van valami ösztönös célzatosság abban, hogy a lezáró, búcsúzó jellegű szövegek látnak mostanság tőlem napvilágot.

koszeghymiklos2011. március 17. 14:13

Először egy szemtelen kérdés merült fel bennem: Vajon hányat kattintgathatott a nosztalgiázó költő a masinájával? :)
A fura bejegyzés viszont nem is olyan ''üres'', mint amilyennek első olvasatra tűnik. :)
A János (Schmidt Aladár) által megjegyzett döcögősség valóban jelen van, de szerintem egy nosztalgiázó, de közben azért a jövő románcát ki mégsem záró versnél ez csak erősíti a tartalmat.

cedrus492011. március 17. 14:02

:)
..csak jelzem..érdekelt a válaszod is..

Ross(szerző)2011. március 17. 12:34

Zsanett: Mindenek előtt köszönöm a gratulációt. Ugyanakkor hadd jegyezzem meg örömmel, hogy a szövegeimhez eddig tett több mint 1600 észrevételből ez a kommented az első, amely pontosan oda sorolja be, ahová én is a másokéit (meg a magaméit is persze): állítások részben valós, részben fiktív elemekkel.

cedrus492011. március 17. 12:12

Itt az ideje vagy sem..a versed remek!
Nem feltétlen veszem ténynek a (le)zárást..:)
Nekem egy költő remeke..ami lehet valóság és lehet képzelet szüleménye..
A lényeg nekem a vers, amihez gratulálok!

Ross(szerző)2011. március 17. 09:13

Ágota: Nem teszek lépéseket. És bizony igaz: ha megtörténik, hogy leporellósodik, nem lesz strapás a nézegetése. Az a néhány oldal... Hamar levan a gond. :) És ezzel ennek a speciális részterületnek a lezárása megtörtént; falakat, fedőgyurma, korongpecsét.

gota2011. március 17. 09:03

A ''leporolló''-ból,bizony,ha nem tesz megfelelő lépéseket, könnyen lehet leporelló!
De,legalább annak nem strapás a nézegetése.(''egy gonddal kevesebb'')?
op.

Ross(szerző)2011. március 17. 08:22

Marianna: Köszönöm. Eljön bizony az ideje mindennek és jobb, ha felkészülve talál.

mezeimarianna2011. március 17. 00:41

mindennek eljön az ideje,gratulálok!!!

versike2011. március 16. 22:19

:)))))

Ross(szerző)2011. március 16. 22:07

Attila: Örülök, hogy eleve mosolyogva kezdhetted olvasni és köszönöm a gratulációt. Hát igem, az elbeszélő személy leporellója nagyságrendekkel rövidebb a Don Juan-énál, de nem értéktelenebb. Az álnevem meg puszta udvariasság, kritikusaimnak nem kell sokat törniük a fejüket, a minősítéshez elég kimondani a szerző nevét.

Ross(szerző)2011. március 16. 22:04

Imre: Köszönöm, tökéletesen jól láttad meg a lényeget. A lezárás folyamata egy kicsit elhúzódó, de arról nem csak magam tehetek.

versike2011. március 16. 21:42

Már a címe is

megelőlegezte a mosolyt, de ahogy elolvastam és egyre több ilyet olvasok Tőled, lassan kikristályosodik előttem, hogy miért is vagy Te a:

''Ross Satyr''...,

Aki azért nem olyan rosszat ír.... :))

( bocsika... ) és gratula: Attila

1943sedimre.2011. március 16. 21:09

Ross ''csont'' (bocs!) lezár egy korszakot,egy nagyon jó versben! Gratulálok! Imre (5)

Ross(szerző)2011. március 16. 19:27

Ági: A leírt szöveg bizony a teljes lezárásról szól, az elbeszélő nagyon elhatározta, hogy eddig és ne tovább. Csakhogy az adattárában még ott van egy ''fura bejegyzés''... Nem tudható, mivé alakul majd. Köszönöm az elismerésedet.

Ross(szerző)2011. március 16. 19:25

Evelin: Függetlenül attól, hogy a dícsérő szavaidat túlzóaknak érzem, mindenképpen örülök, hogy ennyire pozitív visszahngot keltett Benned ez a vers. Annál inkább így van ez, mert számodra mindaz nagyrészt még a jövő történése az, amiről ennek a versnek az elbeszélője már a lezárni szándékozott múltként beszél.

starlit2011. március 16. 19:21

Ugye, ez nem a teljes lemondásról szól:)

gratulálok, nagyon jó a vers...

Evelyny2011. március 16. 18:45

Kedves Ross

Csodás kis vers.Az emberi értékek egyik legszebb verse amit olvashatam.Öröm volt itt lenni.Erőt és szépséget adott a vers.Színes,egyénileg gyönyörűszép vers.A gondolatok igazi emberi önismeretet adnak.Ez a vers a mostani nagy kedvencem.Jó volt itt lenni.Szeretettel viszem.Üdv:Evelin

Ross(szerző)2011. március 16. 18:27

János: Nagyon remélem, hogy nem egy malomban őrlődünk... Ezt a szöveget egy olyan (létező vagy képzelt) személy vetette papírra, akinek a tudatos énje láthatóan leszámolt azzal, hpgy a jövőben is alávesse magát az örök emberi ösztönök egyikének. Mármost persze nem biztos, hogy a tudat valóban képes lesz úrrá lenni a mélyben azért még pislákoló ösztönön. Talán ennek az átérzése visz a szövegbe egy olyan ambivalenciát, amely itt-ott ''megdöcögteti'' - talán nem.

Schmidt_Aladar2011. március 16. 18:18

Illik?Mosolyognom kellene, de valahogy mégsem tudok...Nagyon jók a rímek, de ennek ellenére az egész nekem döcögős így, ami persze lehet, hogy éppen a mondanivaló miatt van. Azt meg nehéz elképzelnem, szóval most itt kétségek közt őrlődök. Vagy Ross a gondolat? Üdv: János

Ross(szerző)2011. március 16. 18:17

Kinga: A nekem szóló reagálásaidban leginkább azt szeretem, hogy mindig tartalmazzák annak bizonyságát, hogy a sok lehetséges vagy csak beleolvasható üzenet közül éppen a legfontosabb jutott el hozzád. Butaságot pedig nem találtam a mostani szavaidban sem. :) Mindig szívesen látlak.

Mygan2011. március 16. 18:12

:)

Kicsikinga2011. március 16. 18:10

A''prakker'',az nem illik nagyszerű versedhez egyáltalán,mivel elég egy kis puha simítás, és az idő rögtön láttatja magát.

A név szerintem ott van már csak kisbetűvel!
Hogy miért, jutott eszembe ez a sok butaság,drága Ross nem tudom most megválaszolni. Majd vissza fogok jönni...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom