Pogány Géza

Felemelkedés

Csak ültünk egymás mellett szótlanul órákon át,
puha, lágy homokba temetve fáradt lábunkat
és úsztunk a fényben, mit szem már nem is lát,
csak néztük egymást, elértük tökéletes álmunkat.

Igen, a felemelkedés előtti állapot visszhangja,
mikor szerelmünk puszta energiaként létezik,
mint csupasz vázakat, törékeny testünket itt hagyva
kiragadja lényünk, útjának új állomására érkezik.

Röpke földi utunk a végéhez érkezett, amit már éreztünk,
rövid látogatásunk itt mindkettőnk nagyon élvezte,
választ kaptunk mindenre, amit valaha kérdeztünk,
lényünk egybe forrt, külön-külön már nem létezne.

Évtizedek alatt megtanultuk azt, ezért jártunk itt,
minden tettünk és cselekedetünk ide vezetett,
néhány ősi legenda, melyen sok ember legyint,
csak az árulkodik róla, hogy e két ember valaha létezett.