Az ész vallomása
Sok - sok évet öltem abba,
hogy szívem eltemessem,
de úgy érzem, készakarva
felszínre kell emeljem.
Nem maradhat már bezárva,
többé soha - nem lehet,
az ifjúkor szele várja,
lázadozó lelkemet.
Bezártam - kénytelen voltam,
mert a külvilág gonosz,
az érzelmeket eltoltam -
így az sebet nem okoz.
De kitört már - itt állt és várt -
lábáról már levették.
Nem érzett érdemet rá,
hogy őt mások szeressék.
Mégis volt, aki szerette,
de menekült előle.
A hódító megvetette -
nem hallott már felőle.
Félt ő az ismeretlentől,
s személy személyt követett,
úgy döntöttem elég ebből! -
s pakoltam a köveket.
Kő alá tuszkoltam szívem,
gödörbe - de megszökött,
ő volt egyetlenegy hívem -
de vissza nem költözött.
És aközben meg is lelte
utolsó reménységét,
őt is lassan megismerte,
és kérte segítségét.
És az óvta tőlem: Észtől,
szívemért mindent megtett,
ám ettől a kedves kéztől
ő, mégiscsak megrettent.
És most ott van, hol part szakad -,
nem tudja, kit válasszon,
"Börtönt, hol semmit sem szabad,
vagy érzelem árasszon?"
Most is ott áll tétovázva,
biztonság vagy végtelen?
És a választ elodázza...
Sír, mert döntésképtelen.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
hajduadrienn(szerző)2011. május 3. 16:19
Örülök,hogy tetszett a vers.Köszönöm,hogy megnéztétek,és a versre utaló kedves szavakat is!:)
EDY2011. május 2. 21:25
Jó kis vívódás..gratulálok,Edina
szurkevirag2011. május 1. 00:00
Nem győzhet az ész, a szív sokkal erősebb ;)
fabijoe2011. április 30. 15:24
Élveztem.