Lucz Ákos

Változó-kor

Nagyot koppanó kiáltás volt könnyem,
Lelkem kopár és sivár talaján - feküdtem.
Magam fölé néztem, tested reszketett,
Pilláidból pillangóid szórták belém lelkedet.
Néhány kósza lépés a semmiből a fény felé,
S már úton voltunk közösen, százfelé.
Az álmok vágyai, s vágyak álmai fogadtak,
Még őrzöm ezeket, bár új érzések fogannak.
De kialudhat-e lelkem tüze? - Elmélázok,
Már megint csak azon a kopár földön járok.
Holnap talán más fölé fogsz Kedvesem görnyedni,
És tán én is mással fogom könnyeim itatni.
Koravén korok tehetetlen kattogása,
Fiatal lénynek újkor, - habár jókor - vágya.