Apámnak... végre!
Nincs emlék, mely legyőzne,
A hitből született nap feletted lebeg,
Az áldásról nem szól mese,
A hosszú évek itt vannak, itt...
Eltemetve.
És feláll a kolosszus,
Torkon ragad, felemel, bemutat Istennek,
Imádkozva rajong minden eszméért,
Mit kitalál és kitálal és úgy marad:
Elfelejtve.
Az idő tovább folyik fel és le,
Átkarol és önmagáról felel,
Dacos állal eseng kegyelmet és bosszút,
Kezében nincs sajnálat, csak áldás:
Eszmélet.
És nem akar mást senki hős,
Nem akar hírt és nagy nevet,
Nem akarja, hogy vállon hordozzák,
Csak egy simogató kezet, békés
szigetet.
Talán kér, talán ad...
Ő átélte már mindazt!
Amit legendák és mítoszok lengetnek,
Amiről nem szólnak emlékek, csak
emlékeznek.
Bíznak benne és elfelejtik,
Gurulnak a remények, de nem utcán,
Csak a lélekben szól és politizál,
Csendes Ő, nem ujjong és nem sír,
Lassan felejt már.
S mikor múlik, mikor új zöld vár,
Mikor ledől és emelkedik minden szál,
Mikor minden ismétlődik, mert a kerék jár,
Az egyik sír, a másik kiabál, ő csak
nevet, nevet,
És áldásával visszajár...
2007.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Jacqueline2008. július 17. 20:42
Fogadd ehhez őszinte gratulációmat! Nagyon jó lett! Nagyon megfogott... Benne van a 10 kedvenc versembe... És tényleg. Köszönöm.
Lina