Tersánszky Róbert

A szellem halála

A szellem halála
A halál és gyötrelem szelleme von körbe
nem távoznak, el egyre közelebb jönnek.
Egykor még mellettem suhant el az élet,
bensőmet járva át az igazság szelleme.

De alkalmatlan szennyezett a föld
s a száraz gazon kívül nem teremhet más.
Halál s gyűlölet kiszorítja az igaz szellemet
s megrontja, torzítja ártatlan lelkemet.

Mint Vérfarkas a teliholdtól,
az én lelkem is elváltozik romlás szellemétől.
Ahogy az ő szemében kicsordul a könny mielőtt
Mielőtt elárasztaná a vérszomj, úgy én is könnyárban úszok.

Elváltozásakor kiált még az a kis emberi szív.
Nem, nem, nem akarok gyilkolni, ölni.
Ám e nemes utolsó érzés is elrothadt benne,
megemészti őt a rút szörnyeteg gyilkos ösztöne.

Ki segít kimásznom a "pokol" mélyéből,
a lelkemet égető tűz kemencéjéből.
Vasajtót tettem én elé elzárva őt
de papírként égeti el a gyűlölet tüze.

Küzdöttem én vele győztem én őt gyakran
ám annál inkább megfertőzte véremet.
Szétáradt véremben, elmémben, szívemben
s így támadt ellenség szívemben.

A győzelem íze alant merült a vereségben.
Győztem leterítve a gyűlölet szellemét,
hogy aztán belülről fertőzzön s győzzön le,
Rabszolgájává tevén engem.

Kristály könnyeim hullottak a szeretetért, kedvességért.
E könnyek már feketék a gyűlöletért és halálért.
Átmarják a vasat s a páncélt,
megeszik a szemfehérjét s az íriszt.

Így győz a sötétség a méltatlanokon,
s így égeti el az elvteleneket.
Kik nem méltók az igaz szellemre
s kik messze vannak Isten szentségétől.

Mily gyönyörű pedig a gyermeki mosoly,
a szerető baráti kézfogás, érintés.
Az önfeláldozó adakozás szelleme
a világosság követe.

Nincs visszaút már a romlásból
sem az ítélő bosszújának kardjától.
Szabadíts meg ó Igazság szelleme,
ne eméssze el lelkemet teljesen a rút szörnyeteg.