JP

Emlék II

Fekszem az üres szobában, éjfél is elmúlt régen,
Nem jön a szememre álom, emléked tart még ébren.
Tudom én, elmúlik minden, tudom az élet rendjét,
De nem értem miért mégis, miért fáj úgy az emlék.

Feledni kéne már,
De a bánat megtalál,
Életem mit sem ér,
A kiégett szív nem remél.

Becsukom félve a szemem, és máris téged látlak,
Megírom századszor neked, még mindig téged várlak,
Kitörlöm, jobb ha nem tudod, félek, még most is attól,
Hogy sokszor eldobott szívem, újra szemétben landol.

Feledni nem fogom,
Álmaimban láthatom,
Mindennap meghalok,
De éjjel így szabad vagyok.