Szerző
Dr. Nagy Mihály

Dr. Nagy Mihály

Népszerűség: 129 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2942 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2011. augusztus 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék
Kedvencnek jelölték (15)

Dr. Nagy Mihály

Napkelte

Fekszem a dombon fűben hasalva
fölöttem bársony a csillagos ég,
mezítláb lépdel, surran a hajnal,
a falu melletti magason ér.

Távoli lámpák sornyi füzére
megannyi tejútként szórja a fényt,
eget és földet csillagörvényben
bogozza össze a hóbortos éj.

Hűs fuvallattal fülembe dúdol,
istállók illatát hozva a szél,
aranyló kéve kúszik az úton,
korai gépkocsi reflektorfény.

Réti virágnak illata bódít,
bugáját ezüstbe vonja a hold,
hajnali harmat billeg a szárán,
cseppjéből kortyol az apró kobold.

Lassan a gyászos fekete tónust
halványabb szürkés árnyalat váltja,
szemhatár körül élesebb kontúrt
rajzol a fura holdbéli tájra.

Keleten felhőfátylak az égen
hullámos hátú hegygerinc felett,
vöröslő szélük biztos ígéret,
a pirkadat messze már nem lehet.

Fénypont nyílt horizont közepében,
narancsos sárga lett az ég alja,
glóriát festett fák tetejére,
földet éj paplanból kitakarta.

Lassan kúszik fel, hegytakarásból
vörösen izzó fényes korongja,
óvatos őzike kukoricásból
lépdel világos mezőporondra.

Áttetsző pára úszik a völgyben,
vattacukorként a tájra terül,
aprócska házak árnyak a ködben,
a templomtorony fénylik egyedül.

Reggelt rikoltó kakasok hangját
elnyeli szinte a keleti szél,
idegen léptét a porták sarkán,
elhaló ugatás hangja kísér.

Indul az élet, indul a munka,
kis vonat ifjat városba hordja,
reggel a partos oldalon túlra,
dús legelőre baktat a csorda.

Új napra virradt falvak világa,
magam itt csupán egy vendég vagyok,
festői tájat lelkembe zárva
remélem: várnak még szép hajnalok.

Mygan: Agyagfalva-Balatonlelle 2011. augusztus 1-15.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


szalokisanyi12013. április 23. 15:37

Gyönyörű alkotás. Örömmel olvastam.

Mygan(szerző)2012. február 17. 18:14

pete 57 köszönöm
megfilmesítve:

http://www.youtube.com/watch?v=0LTrGNffU 5c

pete572012. február 17. 17:36

Olvasgatás közben találtam a versedre.
Micsoda idill, micsoda szép képek! Irigylésre méltó...
Versedhez és természetszeretetedhez gratulálok!
Margit

Mygan(szerző)2011. november 12. 14:37

az első verses filmem

http://www.youtube.com/watch?v=aT-KQwsTV Mk&feature=share

emonye2011. szeptember 16. 11:11

Mesés napfelkelte elevenedett meg szemem előtt!

Mygan(szerző)2011. augusztus 30. 23:29

sz zsuzsa köszi

szzs2011. augusztus 30. 20:05

Csodálatos festményed igazi természetszeretetről vall, kedves Mihály! Szeretettel: ZSuzsanna (16)

10082011. augusztus 30. 11:57

''eget és földet csillagörvényben
bogozza össze a hóbortos éj.''

''glóriát festett fák tetejére,
földet éj paplanból kitakarta.''

Gyönyörű tájleíró versedhez szívből gratulálok! Zsuzsa
(16)

jocker2011. augusztus 28. 18:02

:)

Mygan(szerző)2011. augusztus 28. 17:39

Valhalla
Kyri
germain
köszi

kyri2011. augusztus 28. 17:03

Ügyesen láttatsz:)
Üdv. Kyri

Törölt tag2011. augusztus 28. 15:48

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2011. augusztus 28. 15:28

Törölt hozzászólás.

Mygan(szerző)2011. augusztus 28. 10:00

piroska71
köszi

piroska712011. augusztus 28. 09:28

Nagyon szép !Gratulálok:Piroska!

Mygan(szerző)2011. augusztus 27. 21:20

jusziko
köszi

jusziko2011. augusztus 27. 17:10

Szavakkal fényképeztél, ugye tudod?!
Nagyon tetszett!
japcsi:)

Mygan(szerző)2011. augusztus 27. 09:43

alberth
csillogó


köszi a látogatást
:)

csillogo2011. augusztus 26. 13:53

Nagyon szép,hangulatos ez a Napkelte!
Gratulálok szeretettel!
Marika

alberth2011. augusztus 26. 10:14

Lendületes ritmus ad a hajnali képek sorához segítséget, mintha segítené a napkelte folyamatát.
Reggel olvastam, s legmegfelelőbb időpontnak éreztem. Szép versed a természet és a vidék értékeit is reprezentálja.

Mygan(szerző)2011. augusztus 25. 22:07

Justice
könnyen lehet - fényképeztem hozzá - körpanorámát
szeretném megcsinál powerpointnak

Justice2011. augusztus 25. 21:40

Szép szőttes. Az ágyköré teszem faliképnek :)
Szeretettel gratulál: János

Mygan(szerző)2011. augusztus 25. 21:01

koboldka
a hajnali harmat szépít

kicsikinga
köszi

Kicsikinga2011. augusztus 25. 20:27

Csodálatos volt! Láttam, hallottam, éreztem!
Nagyon szépen köszönöm!
A szavaiddal simogattad a tájat!

Törölt tag2011. augusztus 25. 20:24

Törölt hozzászólás.

versike2011. augusztus 25. 20:19

Gratula...

Mygan(szerző)2011. augusztus 25. 20:04

Line
Jagi
fabijoe
elena15
EDY
köszi a látogatást

LIne2011. augusztus 25. 18:43

''hajnali harmat billeg a szárán,
cseppjéből kortyol az apró kobold. '' Csodálatos költői képek!!!
Milyen jó megfigyelő vagy! :) fogékony a természet apró csodáira.

Nagy gratula: Eta.

elena152011. augusztus 25. 18:29

Csodás(5)

fabijoe2011. augusztus 25. 17:41

Szép vers, és míves munka.

helszlo2011. augusztus 25. 15:10

Ó, a magyar falu! Igazán elmondhatja, aki látja a falu szépségét, hogy a ''téma az utcán hever''.
Tetszik a versed, és külön elismerő szót érdemel az időmértékesség. Gratulálok!
Laci (3)

EDY2011. augusztus 25. 14:03

Szép!

jagosistvan2011. augusztus 25. 13:56

:)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom