Telihold
Száraz arcom áztatja idő,
hipóként csorog rajta napra nap,
szakállam fakó ködökbe nő,
hajam tépi és bőrömbe harap.
Lemosnám arcomról az időt
és levakarnám minden percedet,
ne őrizhessek semmi gyönyörűt,
térded, arcod, és egész testedet.
De nem tűnsz el, csak belém épülsz,
és néha fáj tőled minden tagom,
vibrál a szemem, zöldül, kékül
és elérzékenyít, ha hagyom.
Úgy ülök itt a csípős ködben,
gyűjtve magam köré telet, napot,
mint a semmi egy száraz rögben,
és csak figyelem csendben, hogy vagyok.
Tegnapi eső áztat bőrig,
ami még nincs, attól is reszketek,
nem takar sem tető, sem bő ing,
ültetek és dúlok fel kerteket.
Készül bennem a másik ember,
a tegnapit lassan felemésztve,
mint mikor hajót nyel a tenger,
nem viharban, csak csendesen, félve.
Bárcsak lemoshatnám már végleg
s letéphetném arcomról, ami volt,
de behunyom szemem és nézlek,
ahogy akkor este a telihold.
2011.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Törölt tag2011. október 5. 15:39
Törölt hozzászólás.
emonye2011. szeptember 29. 09:59
Tetszett a teliholdad!
mezeimarianna2011. szeptember 29. 02:59
remek vers,gratulálok!!
Harsanyi2011. szeptember 28. 19:57
Kedves Utisz! Gyönyörű szavak, nagyon szép vers. Gratulálok.
Pera762011. szeptember 28. 18:12
És ahányszor telihold lesz annyiszor. És a lecsukott pillákon át: mindig.
elena152011. szeptember 28. 15:42
Drága Utisz!Gyönyörű amit írtál.Én is belemerültem szép költeményedbe.Szívből gratulálok.(2)
Kicsikinga2011. szeptember 28. 15:32
Én az eddigi legszebb versednek ítélem ezt a csodálatosat, amit örömmel olvasott a szívem!
Gyönyörű!