Cím nélkül
A távolban kéklik még hiányod,
De már nem feszít gátat elém.
Emléked mellemből lassan kivágod,
S újjáépült karod lágyan int felém.
Utolsó darabkád sóhajtva szakad ki.
Köröttünk fellélegzik a táj,
Most már nem akarok utánad szaladni.
Még ha fájna, de nem fáj...
2011. december 15.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!