Orosz Erika

Halandó

Józan, poros örökkévaló,
A mámorba vitt halandó
Hol marad a kulccsal?
Mert ajtódon kopogni, mint pillanat:
Nem vagyunk elegek.

Sokra jó egy szempillantás,
Nyertünk már vele sok csatát -
De oly nagy az a mérce...
Emberöltő, mire kilincsed elérem,
S csak szobrunk marad a világ terén.

Neked lett a kő faragva, hosszan,
Emberi ajándék egy sose múló pillanatnak.
De jég ül arcára, s fúj a szél folyton,
Mibe születtünk, erdő, sárvár, kunyhó,
Csak homoksivatag már.

De tudod-e ma, ki volt Edward,
Élt-e vajon wales-ben ötszáz bárd?
Mese szól, könyvben szárad a szó,
Ez bizonyára csak egy mondóka, sose volt...
De ettől nem ismered a walesi trón-bitorlót.

Tudod majd, ki voltam?
Ki leszel, ha elmúlik az az utolsó pirkadat?
Leszel-e Elvis, Attila, de ha az is,
Nem lesz-e e szobrod hiányokkal teli?
S halhatatlan csak neved lehet.

Ez az ember, ha tudod, ha nem.
Poros hüvelyben kard éle,
Mi a világ csatájában gyorsan kicsorbul.
Sok másnál nemesebb, mégis eltompul.
S emlékét nem őrzi, csak egy másik csorbult él, régi csatabárd...
Pont mint te: egy volt jó barát.