Szemeidnek tündöklő fénysugára
Szemeidnek tündöklő fénysugára,
megolvasztotta fagyott szívemet.
Rám találtál hát végre, valahára,
s örül a lelkem, hogy végre itt lehet.
A zord idő, mint látod, szertefoszlott,
ami csak bántott, faképnél hagyom.
A magány csak egy összeomló oszlop,
mely eltakarta tőlem a napom.
A világosság szívemben elárad,
a vér eremben száguldva lohol.
Szemed fénye, testembe gyújtva lázat,
lüktetve újabb dallamot dobol.
Folyó a vágy, mely áttöri a gátat,
a szerelem már lelkemben honol.
2012. január 27.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
emonye2012. február 19. 21:42
Csodás, érzelemdús vers!
kterezia2012. február 19. 11:01
Szép.
amalina2012. február 18. 21:54
Nagyon tetszik!
anci-ani2012. február 18. 19:20
Kedves Ervin!
Nagyon tetszik a szép érzelmekkel teli versed.
Gratulálok!
Kicsikinga2012. február 17. 19:36
Gyönyörű szonett!!
helszlo2012. február 17. 16:14
Gyönyörű ''szerelem-szonett''! Gratulálok!