Rádl Katalin

Álomból valóság

Hanna lányom csacsog-cseveg,
hogy majd másnap mit meg nem tesz:
teleírja a sok lapot,
amit tőlem este kapott;
elszámol ő akár húszig -
gyermeklelke fényben úszik -
egy... kettő... öt... hat...
némelyikük kimaradhat!

Még néhány perc, s aztán alszik,
kicsiny feje lehanyatlik,
s ki kacagott még az elébb,
álom fűzi össze szemét.
Kócos gyermek, nézd, hogy alszik!
Lélegzése alig hallszik.
Oly édes lehet most az álma,
álomdalát ujjaival mosolyok közt citerázza.

Álmodj Hanna!
Szép vízesést,
víg madárdalt,
havas hegyet,
zöld domboldalt,
pajkos, játszó gyermeket,
poros úton szekeret,
egérfogó kiscicát,
csontot rágó kiskutyát...
Minden szépet s kedveset,
mit az élet rejteget!

Fedezd fel majd a világot,
ami téged körülvesz,
s lásd meg azt is, mit csak az láthat,
ki megnyerte a hitet!