Szerző
Korbel Zsuzsanna

Korbel Zsuzsanna

Életkor: 53 év
Népszerűség: 9 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 838 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2012. március 11.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (3)

Korbel Zsuzsanna

A kis vakond és az alagút

Egyszer egy kis vakond
gondolt egy nagyot,
alagutat kéne ásni,
de nagyot.
Fogta kicsiny túrazsákját,
hátára vetette,
s elindult a hegytetőre
vígan, nevetve.
Dombok alján,
ürge, mókus
elképedve nézték,
de azért a hegy lábáig
bátran elkísérték.
Hegy lábától a kis vakond
szuszogva nekivágott,
hiszen itt még nem
alagutat,
csak lábnyomokat vágott.
Mikor aztán nagy fáradtan
felért a hegy ormára,
büszkén pillantott vissza
két kicsi társára.
Levetette hátizsákját,
rögtön munkához is látott,
s egy óra alatt,
egy méter alagutat ásott.
Bekukkantott az alagútba,
de bizony nem látta,
hogy vajon hol lehet,
a hegynek a lába.
Elfáradt a kis vakond,
fogta hát a zsákját,
s szomorúan nézte
az erdő minden fáját.
Érezte odafent,
hogy jobb lesz neki odalent,
elindult hát a föld felett,
így az alagútból semmi se lett.

2012. március 6.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Ibolya.522014. szeptember 19. 21:41

Aranyos versedhez szeretettel gratulálok. Ibi

Andicsek2012. augusztus 14. 19:12

Nagyon aranyos kis versike :)

giziszalay2012. március 11. 18:36

Nagyon kedves vakondmese. gratulálok:Gizi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom