Szerző

Vitai Nikoletta

Népszerűség: 22 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 13204 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2012. március 13.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (16)

Vitai Nikoletta

Esküvőnk napjára

A mai naptól fogva két út nyílik egybe,
Két szív dobban ezentúl egy aranykötésbe.
Gondok közepén sem múlik el a szerelem,
Együtt harcolunk a göröngyös ösvényeken.
Örök fogadalom, szavak mégsem kellenek,
Hisz eggyé válik két szív, kik összeillenek.

Minden tettemmel a boldogságod keresem,
Napfényed leszek a legfagyosabb reggelen.
Bú s bánat idején letörlöm a könnyedet,
Szürke hétköznapból varázsolok ünnepet.
Ahogyan csak lehet, átveszem a terheket,
Együtt gyűjtjük csokorba a szép emlékeket.

Belőled merítve erőt, hitet, türelmet,
Hogy engem választottál, megköszönöm Neked!
Az imént tett eskümhöz örökké hű leszek,
Szívedbe rejtem el mostantól a szívemet.
Ha megsárgul majd eskünk békében, csendesen,
Tudd, hogy mindig te voltál, s te maradsz mindenem!

2012. július 7.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Törölt tag2012. április 19. 13:11

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2012. április 19. 13:11

Törölt hozzászólás.

emonye2012. április 8. 22:11

Remek sorok, gratulálok!

szzs2012. április 5. 19:33

Szép vallomás, kedves Nikoletta! Gratulálok!

vinicky(szerző)2012. április 3. 19:31

Nagy szeretettel láttalak Titeket versemnél!Köszönöm,hogy időt szakítottatok rá és örülök ha elnyerte tetszésetek:)

krysztin2012. április 3. 15:30

Ez csodaszép!!!!!!!!

M.Laurens2012. április 2. 11:50

''Minden tettemmel a boldogságod keresem,
Napfényed leszek a legfagyosabb reggelen.''
Gyönyörű önvallomás . Nagyon tetszik ! Minden elismerésem Nikoletta.

debreceni2012. március 30. 21:34

Örömteli!
Ha nekem mondanák a szertartáson....! :)

Törölt tag2012. március 30. 03:26

Törölt hozzászólás.

vinicky(szerző)2012. március 28. 09:22

Kedves bel_corma
Őrni
Bianca
Terézia
Sándor:)
Köszönöm megtisztelő szavaitokat, gratulációtokat!A párom még nem látta, majd a polgári szertartás közben fogom elmondani Neki:)

szalokisanyi12012. március 27. 15:53

Szép vallomás. Gratulálok!

kterezia2012. március 25. 16:31

És valóban!
Örülök, hogy ezt is megírtad!
:)

Bianca2012. március 24. 09:04

Csak így érdemes!!! Sok boldogságot! Szeretettel Bianca

Ernest2012. március 23. 03:36

Szép tartalmú verset írtál kedves Nikoletta, Gratulálok és sok boldogságot kívánok!
Üdv : Őrni

bel_corma2012. március 22. 16:53

Gyönyörű vallomás, önmagáért beszél! :)

vinicky(szerző)2012. március 21. 13:27

Köszönöm megtisztelő látogatásotok és kedves szavaitokat!

Karsai_Tibor2012. március 21. 10:27

A szeretet mindent átölelő megvallása... Gratulálok szívből, kedves Nikoletta!

helszlo2012. március 16. 15:36

Mély, meggyőző vallomás. Gratulálok!
Laci

vinicky(szerző)2012. március 15. 16:43

Köszönöm szépen Nektek:)

mezeimarianna2012. március 15. 05:20

gratulálok!!

virag2012. március 13. 22:05

Méltó sorok a döntésetekhez minden benne van---ami fontos köszönöm.Élmény olvasni!

vinicky(szerző)2012. március 13. 21:54

Köszönöm kedves hozzászólásaitokat,örülök,hogy tetszik!:)

purzsasattila2012. március 13. 19:52

Szép vallomás!
Szeretettel gratulálok hozzátok, és a versedhez is! :)
Attila

Dram2012. március 13. 18:31

Kedves Nikoletta! Gratulálok szép érzéseiddel megírt versedhez, András.

BakosErika2012. március 13. 15:45

Nagyon szép verset írtál az esküvőtőkre!
Gratulálok szeretettel!
Erika

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom