Szerző

Kelemen J. István

Életkor: 43 év
Népszerűség: 11 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 677 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2012. március 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Kelemen J. István

A szerelem koldusa

Nyomorgok, szinte semmi remény,
búsulok, nincs egy betevő falatom,
járom a várost szüntelen körbe-körbe,
az emberek szemét kutatva, fürkészve.

Szemükben keresek egy kis esélyt,
bízom, megsajnálnak, és éled a remény,
remélem, túlélem ezt a szörnyű napot,
talán kapok annyit, hogy megéljem a holnapot.

Szemükben ott a megvetés, a másiknál harag,
mondják: "Hagyjam őket, keressem máshol a nyarat".
Düh és szánalom néz le rám utamon,
koldusok koldusa lettem, csak ők érzik át bánatom.

Térden állva a földet lesem, sírok keservesen,
a fény felé már fel sem emelem tekintetem.
Könnyeim homályából átvillan hirtelen,
ahogy egy pár keskeny cipő áll meg előttem.

Lassan emelem fejem, miközben magamtól kérdem én:
Talán csak cipőjét akarja törölni belém?
Karcsú alakját követi szemem felfelé,
míg tekintetünk lassan-lassan összeér.

Szeméből szeretet és melegség árad,
ahogy lehajol értem, s megfogja vállam.
Lassan emelkedem az utca porából,
s látom, szemében a megértés tüze táncol.

Erőm feléled, ahogy szemeibe nézek,
éledek, mint reggelente a Naptól a természet.
Nem szól, csak gyöngy szemei beszélnek,
hív, hogy kövessem, léptei serények.

Sietek nyomában, s melléje érek,
kezét nyújtja, de szinte már félek.
Zavarba esek, nem tudom mit tegyek,
ilyen egyszerű lenne ez a bonyolult élet?

Megfogom kezét, mely lágy és meleg,
elönt a melegség, mégis ráz a hideg.
Nem értem jóságát, nem értem erejét,
csak azt érzem: benne vakon bízhatnék.

Megállunk, majd tekintete lassan végigmér,
kérdezi: Milyen koldus vagy te, ki pénzt nem kér?
Válaszolnom nem kell, tudom hogy tudja,
én vagyok a szerelem koldusa.

Megérti, hogy adományára vártam,
sok idő elmúlt, míg rátaláltam,
vagy Ő talált meg engem a sárban,
a szerelemnélküliség mocsarában?

Szemtől-szembe, szemből-szembe,
nézzük egymást halkan, csendben,
nincs szó, nincs beszéd, nincs zaj,
szívünk dobbanása a legnagyobb moraj.

Lelke, s lelkem boldogan egyesülnek,
mámorító örömben, szerelemben.
Együtt szállnak egy új dimenzió felé,
a boldogság galaxisának kapuja elé.

Fognám a kilincset, nyitnám a kaput,
de hirtelen, fénysebességgel távolodom,
csillag-por ködében veszik el reményem,
hogy szerelem fényébe valaha belépjek.

Elengedi kezem, elfordítja fejét,
ennyit mond: várja egy másik földi lét,
mely fogságban tartja, el nem engedi,
ereje fogytán, kezét ki nem tépheti.

Távolodva mondja: Jövök még érted.
De erőtlennek tűnik ez az ígéret.
Kiemelt a sárból, s magához emelt,
majd sírva újra a koldusok közé terelt.

Újra koldulok, de nélküle semmi esély,
hogy a szerelem felragyogjon életem egén.
Mégis az a gyenge ígéret éltet tovább,
s bízom, a szerelem koldusa nem leszek soká.

Nóra versek, 2009. január 23.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom