Péderi Gergő

Lelkemmel együtt

Elveszett minden reményem,
S a világ darabokra hullt köröttem,
Fájós szívvel néztem vissza,
Amint a hűs patak, melynek vize oly tiszta,
Gyönyörűen futja keresztül a mezőt,
Hol a sok virág, mint egy hírnök,
Elhervadva enyészik lelkemmel együtt.

Fáj még a szó, mely elhagyja ajkam,
Búsul a tó, mikor télen befagy,
Tudom, sose jössz már, sose nézel hátra,
Hiába állok ott, gyengén, holtra váltan,
Fáj még a sóhaj, mely`t utánad küldök,
Búsul a szívem, hiába könyörgök,
Elhervadnak szavaim, a lelkemmel együtt.

Dalolnak még madarak, s ciripelnek tücskök,
Égnek még a sebek, bár a tűz rég kihűlt,
De lelkem a tűz, nem nyugodhat hosszan,
Égnem kell míg élek, míg a sebek fájnak,
Míg lüktet bennem a vér, míg lég járja át tüdőm,
Élnem kell és égnem, örökkön s örök,
Mert egyszer elhervad minden, a lelkemmel együtt.