Telepóczki Tamás

A fekete szindróma

Tegnap még használtad a szót,
nekem ígérted a fénylő égboltot.
lángokban ázott a belsőm, s hittem,
neked elmondhatom.
Szívem bölcsőjét ringatod,
és midőn rideg koporsóba zártál,
szakadt ruhámon ejtettél sárfoltot.

Keresem a válaszokat,
de te mélyre ásva rejted el azokat.
Figyelem az Angyalokat, ahogy az Ördögöknek
táncolnak, nincs bennük késztetés.
Hamis szónoklatok fedte feledés nyelte el őket.

Halkul már a régi zene,
egyedül sétálok körbe és körbe.
Halványul már szürke a Zagyva vize,
sötét, fénylő feketeség.
Egyedül sétálok körbe és körbe,
őrültté tesz ez a fekete szindróma,
repedés a falakon
szimptóma, szimptóma.
Fekete szindróma.

Tegnap még nekem adtad a mosolyod,
béklyóba zárt illúziót, lakatra zárt
fehér ajtót, a vak foltnak nevezett, üres
térben.
S midőn fejem szomorúan hajtom le,
foszlásnak indulnak az utolsó hangjegyek,
lettem társak között Én, a kirekesztett.

Kérdezem, hol nyílnak virágok?
Látom, keserű mézben úsznak, temetetlenek ezek a sírok.
Kérdezem, mi is az a kötődés?
Csak egy elfelejtett érzés, számodra
nincsenek hatalmas mindenségek, s minden dallam
elveszett!!!

Halkul már a régi zene,
egyedül sétálok körbe és körbe.
Halványul már szürke a Zagyva vize.
Sötét, fénylő feketeség,
egyedül sétálok körbe és körbe.
Őrültté tesz ez a fekete szindróma,
repedés a falakon
szimptóma, szimptóma.
Fekete szindróma.

És a gondolatok elkísérnek, megszüntetnek,
mámoros kötődés már nem szólaltat.
Részegen feküdtem oly hosszasan
bolyongva a mélyenszántó Vakfoltban.

Halkul már a régi zene,
egyedül sétálok körbe és körbe.
Halványul már szürke a Zagyva vize.
Sötét, fénylő feketeség,
egyedül sétálok körbe és körbe.
Őrültté tesz ez a fekete szindróma,
repedés a falakon
szimptóma, szimptóma.
Fekete szindróma.