Szerző

Tasnádi Györgyi

Népszerűség: 258 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1655 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2012. július 16.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (29)

Tasnádi Györgyi

Ne szeressél!

Most már ne szeressél,
nem kell a szánalom,
irgalmad dárdáját ne döfd át vállamon.
Hadd fájjon, akarom és majdan egy napon
temessétek szívemet rózsaszirmokon.

Itt nyugszik érzelem, itt nyugszik fájdalom,
ahová nem jutott hű szív, csak rágalom.
Igen, elhibáztam, hogy emberré lettem,
hogy őszinteségből jeles vizsgát tettem.
Hogy lelkem gyöngyeit megette vad korpa,
hízók eledelével jól lakott bő gyomra.
Gőgös kevélységgel letaszítva porba,
ribancok közé dobott sántán pokolra.
Gyújtsátok a fáklyám, lelkem égő máglya,
rakjon tüzet rajta a lemondás vágya.
Rúgjál még belém, egy utolsó mélyet,
legyen meg az akaratod, nyalt gonoszság bélyeg.
Nevess ki, vess meg és lépj csak tovább,
vigasztaljon sok hamis cimborád.
Nem kellenek már a miértek,
a játék véget ért, repetát nem kérek.
Most már ne szeressél, eddig sem szerettél,
szóvirágaidra álarcot vedlettél.
Én is elhittem, mást is megetetsz még,
bájgúnár vigyorod tetteted rég.
Ó, minő borzalom, elfogyott a borz alom,
itt a vége, férges éned lefejelte szívlakom.

Miért szerettelek?
Már magam sem tudom.
Hisz` csak semmit adtál
és fáj a jutalom.

2012. július 1.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Twilight(szerző)2013. január 20. 18:54

Kedves Sándor!

Igen, rengeteg érzés van benne(m) és én is szeretem...! ;)

Nagyon örülök, hogy meglátogattál és hogy versem elnyerte tetszésedet: KÖSZÖNÖM SZÉPEN!! :)

Szeretettel láttalak és látlak mindig, gyere máskor is!! ;)
Üdv.:
Györgyi

Törölt tag2013. január 20. 13:51

Törölt hozzászólás.

Twilight(szerző)2012. november 17. 15:03

Kedves Feri /maxika!

Igen, nálam is! :)

Szerintem ha valami nem működik vagy nem tesz jót az embernek, azt a valamit (vagy valakit) el kell engedni és ezzel szabadságot adni és nyerni, de vannak kötelező leckék is az életünkben, amiket nem lehet kikerülni....

KÖSZÖNÖM és KÖSZÖNLEK, mint mindig!! ;)

Szeretettel üdv.:
Györgyi

maxika2012. november 17. 10:09

a szabadság nekem arról szól, hogy én választom meg kitől és mitől függjek....látom Nálad is !remek vers!

Twilight(szerző)2012. szeptember 2. 13:46

Szima: akkor meg pláne örülök és KÖSZÖNLEK!! :)))

Törölt tag2012. szeptember 2. 13:04

Törölt hozzászólás.

Twilight(szerző)2012. szeptember 2. 10:01

Kedves Szima!

Igen, eléggé vegyes a kínálatom - jól látod -, de minden szándékos! :D

Viszont rendkívül örülök, hogy soraimmal elnyertem tetszésedet, szívedet és annak is, hogy megtiszteltél látogatásoddal, hozzászólásoddal illetve sorsközösség-vállalásoddal, ami igazán jólesik és KÖSZÖNÖM, hogy olvastál engem!! :)

Szeretettel láttalak, látlak - gyere máskor is! ;)
Üdv.:
Györgyi

Törölt tag2012. szeptember 1. 22:28

Törölt hozzászólás.

Twilight(szerző)2012. augusztus 3. 21:01

Drága Ica!

Rendkívül jóleső a számomra, hogy remeknek találod versemet és hogy ennek a versemnek is figyelmet, szívet szenteltél!

NAGYON KÖSZÖNÖM, igazán megtiszteltél látogatásoddal! :)

Szeretettel látlak máskor is!! ;)
Üdv.:
Györgyi

195510022012. augusztus 3. 20:29

Remek vers!!
-és a végén a feltett kérdés..
Szeretettel:Ica

Twilight(szerző)2012. augusztus 1. 17:36

Kedves Anikó!

Teljesen jól érzed! :)

NAGYON örülök, hogy meglátogattál, olvastál, értettél, éreztél és KÖSZÖNÖM SZÉPEN elismerésedet, gratulációdat, szívedet!! :)

Szeretettel visszavárlak, gyere máskor is!! ;)
Üdv.:
Györgyi

nefelejcs2012. július 31. 22:15

Kedves Györgyi!
Úgy érzem a verseddel törlesztettél a kapott fájdalmak, csalódások miatt. Nagyon jól tetted, hogy megírtad.
Remekül sikerült átadni az érzéseidet.
''temessétek szívemet rózsaszirmokon.'' - ez gyöyörű!
Gratulálok szeretettel: Anikó





















Twilight(szerző)2012. július 31. 20:40

Kedves Rianna!

KÖSZÖNÖM SZÉPEN látogatásodat, elismerésedet, gratulációdat, szívedet és nagyon örülök annak is, hogy legalább már az írásomért irigyel valaki! :))
(Másom úgysincs....:()

Szeretettel láttalak, gyere máskor is!! ;)
Üdv.:
Györgyi

rianna2012. július 31. 13:58

Ezt gyönyörűen megírtad!Gratulálok!Bár nekem is így menne az írás.Irigykedem.:)

Twilight(szerző)2012. július 28. 18:06

Drága Gota!

KÖSZÖNÖM!! :)

Igen, én is örülök annak, hogy a humorérzékem megmaradt, még ha minden más el is veszett....

Szeretettel ölellek én is!!
Üdv.:
Györgyi

gota2012. július 28. 16:43

Csak az vigasztaljon, hogy minden gonoszság elnyeri ''jutalmát''
Engem meg az, hogy látom, a humorérzéked nem hagyott el.
Így is kell.

Ölellek

Twilight(szerző)2012. július 26. 17:55

KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK a látogatást, az olvasást, az elismerést és a véleményeket - nagy örömmel láttalak, látlak Benneteket!! :)

Kedves
- Ági: örülök, hogy jó volt olvasni és köszönöm!!! :)
- Sanyi: mindig jólesik elismerésed, figyelmed és üdvözleted, köszönöm!!! :)
- Dody: aranyos vagy, megmosolyogtattál!! :D
De nem kívánok én senkinek semmi rosszat - annál is inkább, mivel talán igazad lehet az ördög lelkét illetően, viszont sajnos nagyon úgy néz ki, hogy a megalázottság érzésében sem tévedtél... -, KÖSZÖNÖM értő és érző olvasásodat és nagyon örültem a látogatásodnak, hozzászólásodnak! :)
Igen, reményeim szerint a következő versem már valamivel vidámabb lesz! ;)

Szeretettel üdv.:
Györgyi

Homomagnus2012. július 26. 17:20

Kerékbe törni! Karóba húzni! Felnégyelni!
Á, nem! Hadd éljen- hadd csalódjon. Úgyis az ördögé a lelke, e sorok alapján... Érezhető, mi több: fájdalmasan érezhető a megalázottság. Remélem, hamarosan valami felemelő, szép dolgokról szól a strófa! Szeretettel:
Dody

szalokisanyi12012. július 24. 21:12

Fájdalmasan szép sorok. Az utolsó versszak csodálatos.
Üdvözletem küldöm. Tisztelettel: Sanyi

kreativ552012. július 24. 19:01

Sodor a fájdalom , de még is olyan jó volt olvasni!!!! Ági

Twilight(szerző)2012. július 22. 09:09

Kedves Zoltán!

KÖSZÖNÖM SZÉPEN elismerésedet, gratulációdat és nagyon örülök látogatásodnak! :)

Szeretettel láttalak és látlak mindig! ;)
Üdv.:
Györgyi

zoltan.aranyodi2012. július 21. 22:18

ez fáj, de nagyon ott van!
gratulálok, udv.z :)

Twilight(szerző)2012. július 21. 19:24

Kedves Lotte!

Jólesik látogatásod, pozitív véleményed és nagy örömmel tölt el, hogy eredetinek találod művemet illetve iróniámat valamint, hogy szívvel is kifejezted tetszésedet, NAGYON KÖSZÖNÖM!! :)

Szeretettel láttalak, gyere máskor is! ;)
Üdv.:
Györgyi

Harmatlotte2012. július 21. 18:54

Nagyon eredeti az iróniája!:)

Twilight(szerző)2012. július 21. 15:28

Kedves Őrni!

NAGYON örülök Neked, véleményednek, szívednek, többszöri olvasásodnak, értő, érző lelkednek, a kiemelt sornak, gratulációdnak és KÖSZÖNÖM SZÉPEN!! :)

Szeretettel láttalak és látlak mindig!! ;)
Üdv.:
Györgyi

Ernest2012. július 21. 02:21

''...temessétek szívemet rózsaszirmokon...''

Kedves Györgyi!
Már ezért az egy sorért is jár a gratuláció, nagyon tetszik, ám az egész vers remekül meg van írva, igazán lendületesen! Fájdalommal és haraggal vegyítetted a pennádat, írásodat többször is elolvastam, gratulálok!
Üdv : Őrni

Twilight(szerző)2012. július 19. 16:10

KÖSZÖNÖM SZÉPEN, kedves Krysztin!!!! :))

Nagyon örülök, hogy tetszik! :)

Szeretettel láttalak és látlak mindig! ;)
Üdv.:
Györgyi

krysztin2012. július 19. 09:30

!!!!Gratulálok!!!!Nagyon szép!!!!!

Twilight(szerző)2012. július 18. 21:51

Kedves
- Pali: a sors útjai kifürkészhetetlenek..., de nagyon köszönöm a jó kívánságokat és a látogatást! :)
- Enikő: KÖSZÖNÖM! :)

Örömmel láttalak Benneteket nálam, gyertek máskor is! ;)

Szeretettel üdv.:
Györgyi

SEniko2012. július 18. 16:09

Teljes mértékben osztozom veled érzelmeidben.
Csodálatosan megírt versed előtt fejet hajtok! (Legalább jól megmondtad neki és remélem olvasta!)
Az én alanyom nem olvasta a hasonló kitárulkozásom, mert még arra sem találtam érdemesnek, hogy megmutassam neki.

nagypal2012. július 18. 12:03

Fájdalmasan szép, de úgy tűnik nem ő az igazi számodra. Remélem megleled, s a csalódást szívedből örökre tereled!
Üdv Pali

Twilight(szerző)2012. július 17. 18:36

MINDENKINEK NAGYON KÖSZÖNÖM a látogatást, az olvasást, a véleményeket, a gratulációkat és az itt hagyott szíveket külön is!! :)

Kedves
- Miklós: bár nem dohányzom, de igazad lehet! :)
- Klára: KÖSZÖNÖM! :)
- András: igen, jól látod! KÖSZÖNLEK! :)
- Lajos: köszönöm! :)
- Kandabula: én mindig tudtam, hogy röntgenszemed van - vagy legalábbis, hogy átlátod a dolgokat -, de azért remélem, hogy nem ütötted meg magad nagyon a földet érésnél! :D Örültem Neked! :)
- Manyi: KÖSZÖNÖM! :)

Szeretettel láttalak Benneteket, gyertek máskor is!! ;)
Üdv.:
Györgyi

adamne2012. július 17. 15:34

Indulatokkal.érzelmekkel teli versedhez csak gratulálni tudok.
és az utolsó négysoros befejezés a ''korona''Üdv.Manyi

Kandabula2012. július 17. 14:32

Hát, sűrűre vetted. Szinte látom a lelkedet. Valahol... mindenkiről szól. (A ''bájgúnár''- nál kissé visszahuppantam a földre.)

meszaroslajos602012. július 17. 12:25

Gratulálok fájdalmasan szép verset írtál üdv:Lajos

Dram2012. július 17. 07:04

Kedves Györgyi! Fájóan dühös sorokat olvastam Tőled. Kiírtad magadból, le is írtad. Gratulálok versedhez tisztelettel, András.

Törölt tag2012. július 16. 23:22

Törölt hozzászólás.

HorvathMiklos2012. július 16. 21:52

Legalább a vers jó, és itt a jutalom sem fáj. Ezzel mintha ki is fújtad magadból, mint a cigi füstjét, és ha jól értem annyit is ért....

Twilight(szerző)2012. július 16. 21:30

KÖSZÖNÖM SZÉPEN, kedves Alyz! :)

Szeretettel láttalak, gyere máskor is! ;)
Üdv.:
Györgyi

Alyz2012. július 16. 21:28

Szomorúan olvastam végig a versedet, de aztán én is , mint Te, szinte felszabadultam, megvidámodtam a végén ! Igen, így kell lezárni valamit, ami nem gazdagított minket ! Sőt ! Gratulálok a versedhez sok szeretettel ! :)

Twilight(szerző)2012. július 16. 21:11

NAGYON KÖSZÖNÖM, kedves Szilárd és örülök, hogy egyezik a véleményünk a fájdalom pozitív hatását illetően! :)

Szeretettel láttalak és látlak mindig!! ;)
Üdv.:
Györgyi

sil30572012. július 16. 21:06

Kedves Györgyi! Mindig a fájdalom szüli a legszebb verseket!
Gratulálok! Szilárd

Twilight(szerző)2012. július 16. 20:17

Kedves Voodoo!

Én KÖSZÖNÖM, hogy elkalauzolhattalak a világomban és azt is, hogy elnyerte elismerésedet, tetszésedet, szívedet eme - lelkem legmélyének ösvényeiből táplálkozó - versem! :)

Szeretettel láttalak és látlak mindig - most is nagyon örültem Neked! ;)
Üdv.:
Györgyi

Twilight(szerző)2012. július 16. 20:12

Kedves Shianna!

Sajnálom, hogy fájó sebeket tépett fel a versem, de ugyanakkor viszont nagyon örülök, hogy mégis jó volt olvasni és hatott, hiszen az alkotásoknak ez a legfontosabb célja szerintem: hatni a befogadóra, az olvasóra!

Én KÖSZÖNÖM, hogy látogatásoddal, olvasásoddal, véleményeddel, hozzászólásoddal megtiszteltél és nagyon örülök, hogy versem elnyerte tetszésedet, szívedet! :)

Szeretettel láttalak, gyere máskor is! ;)
Üdv.:
Györgyi

voodoo2012. július 16. 19:50

Kedves Györgyi! Végigjártam az utadat a nyomodban... a poklok pokla, járatlan ösvények a lelked legmélyén. Bevallom féltem, hogy ott ragadsz a sötétben. Szerencsére a vége már felszegett fejjel és dacos tekintettel feltett kérdés magadnak: ''Miért szerettelek?'' Ha meglesz a válasz, tovább enged... köszönöm az idegenvezetést a Twilightban... és azt is, hogy nem hagytál ott! Szeretettel gratulálok versedhez! v

Shianna2012. július 16. 19:47

minden olyan emléket amit el akartam temetni feltépett

Jó volt olvasni, gondolom jó lesz majd második, harmadik és 200. olvasatra is.
Nekem tetszik, elgondolkodtat azon, hogy meddig hibáztassam még magam.
Köszönöm

Twilight(szerző)2012. július 16. 19:46

KÖSZÖNÖM SZÉPEN, kedves Attila! :)

Nagyon örülök folyamatos figyelmednek és megtisztelő szavaidnak!
Szeretettel láttalak és látlak mindig!! ;)
Üdv.:
Györgyi

bel_corma2012. július 16. 19:41

Őszinte vers, le sem tagadhatnád... Bár nem is kell, hisz nagyon jó! :)
Üdv: Attila

Twilight(szerző)2012. július 16. 18:59

NAGYON KÖSZÖNÖM, kedves Piroska!!

Szeretettel láttalak, látlak mindig és jólesik folyamatosan megtisztelő figyelmed, elismerésed! :)
Üdv.:
Györgyi

piroska712012. július 16. 18:54

Nagyon jó,mint mindig!Gratulálok kedves Györgyi!

Twilight(szerző)2012. július 16. 18:48

KÖSZÖNÖM SZÉPEN!! :)

virag912012. július 16. 18:47

Remek vers Gratulálok!

Twilight(szerző)2012. július 16. 18:40

:)

Törölt tag2012. július 16. 18:39

Törölt hozzászólás.

Twilight(szerző)2012. július 16. 18:27

Kedves Attila!

Igen, az ember legalább az önbecsülésére vigyázzon, ha már a szívére nem tud! :))
Hazugságra meg nem lehet boldogságot építeni - de úgy látom, hogy manapság az őszinteségre se nagyon! :D :(

Az érzelmek konzerválásában nincs gyakorlatom, mivel mindig velem vannak.

Köszönöm, hogy meglátogattál, olvastál és figyelmeddel, hozzászólásoddal megtiszteltél - örültem Neked! :)

Szeretettel láttalak, gyere máskor is! ;)
Üdv.:
Györgyi

Viski_Attila2012. július 16. 18:12

''Igen, elhibáztam, hogy emberré lettem,
hogy őszinteségből jeles vizsgát tettem.''

Kedves Györgyi!
Tévedsz. Ha a boldogságod nincs is meg, az önbecsülésed megmaradt. És ha hazudtál volna, az sem garantálta volna a boldogságod.
Úgy tűnik nekem, hogy a versed friss élményen alapul. Én legalábbis nem tudom az érzelmeimet sokáig konzerválni.

Twilight(szerző)2012. július 16. 18:04

:))))

O.K., majd foglalok odaát valami jó helyet! :D

(Igazán rendes Tőled, hogy utánam jössz, megnyugodtam! :))

Törölt tag2012. július 16. 17:58

Törölt hozzászólás.

Twilight(szerző)2012. július 16. 17:55

Ja, ez a nagy tudás visz majd engem a sírba! :D

Kösz! :))

Törölt tag2012. július 16. 17:52

Törölt hozzászólás.

Twilight(szerző)2012. július 16. 17:46

''Bele se merek gondolni, hogy mit követtél el....! :D ''

Hol van ebben a rossz?! :D

Én már a jóba sem merek belegondolni, ne haragudj! :)))

Törölt tag2012. július 16. 17:44

Törölt hozzászólás.

Twilight(szerző)2012. július 16. 17:38

KÖSZÖNÖM SZÉPEN, drága Kinga! :)

Szeretettel láttalak és látlak mindig!! ;)
Üdv.:
Györgyi

Twilight(szerző)2012. július 16. 17:36

''Nna, annak már jó régen oda, azt hiszem. ''

Bele se merek gondolni, hogy mit követtél el....! :D

''( Különben meg; nem vagyok én a Robert Pattinson... :)))''

Ezt soha-senki nem is feltételezte Rólad! :)

Kicsikinga2012. július 16. 17:36

A keserű büszkeség, illetve a büszke keserűség szavai!
Szegényebb az lett, aki elszomorított!
Te meggazdagodtál!
Szép versbe írtad haragodat!

Törölt tag2012. július 16. 17:34

Törölt hozzászólás.

Twilight(szerző)2012. július 16. 17:27

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK a látogatást, az olvasást, a hozzászólásokat, gratulációkat és az itt hagyott szíveket külön is!! :)

Kedves
- Andi: én sem találok szavakat, annyira jólesik, amit írtál nekem..., KÖSZÖNÖM!! :)
- M.Laurens: elismerésed melengeti lelkemet, KÖSZÖNÖM! :)
- Zoltán: KÖSZÖNÖM és hálás vagyok vigasztaló szavaidért! :)
- Tristan: látogatásodért, véleményedért már megérte, köszi! :))
- Emőke: mindig jólesik figyelmed és KÖSZÖNÖM!
- Piroska: hálás vagyok kitartó figyelmedért, KÖSZÖNÖM!
- Fruzsi: már megint remekül átérezted versemet és a ''minden sor egy gyomorszájba vitt ütés'' megfogalmazásod igazi telitalálat - KÖSZÖNÖM!! :)
- Mamamaci: nagyon örülök, hogy ismét olvastál és KÖSZÖNÖM!!
- Amy: soraid nagyon jól estek szívemnek és nem is tudok mást hozzá fűzni: KÖSZÖNLEK!!
- Sea: örülök, hogy tetszett és KÖSZÖNÖM!! :)
- Magdolna: én meg csak megköszönni tudom a gratulációdat, figyelmedet és nagyon örültem Neked!! :)
- Laca: nagyon-nagyon örülök és KÖSZÖNÖM!!
- Tücsök: :) igazán aranyos vagy és KÖSZÖNÖM!! :)
- Attila: :D köszi ezt a szellemes humorbonbont, igazán rendes Tőled ez az önfeláldozás, máris sokkal jobb! :))) (Csak nehogy a többiek félre értsék, mer' akkor oda a női rajongótáborodnak! :))

Hálás vagyok, amiért ennyi kedves hozzászólással tiszteltetek meg és NAGYON jólesik a figyelmetek - nem is tudjátok, hogy milyen sokat jelent illetve jelentetek a számomra...!

Szeretettel láttalak és látlak Benneteket mindig!! ;)
Üdv.:
Györgyi

Törölt tag2012. július 16. 17:16

Törölt hozzászólás.

tucsok1232012. július 16. 15:48

Ismerős érzés, ismerős fájdalom. Nagyszerűen megírtad!
Nagyon tetszik! Fel a fejjel! ;)
Szeretettel olvastam:
*Tücsök*

Laca5905042012. július 16. 15:26

Gratulálok, nagyon nagyon jó vers!

tigris2502012. július 16. 14:51

Kedves Györgyi!
Ismerős az érzés,amit versedben gyönyörűen leírtál.Én ehhez a vershez csak GRATULÁLNI tudok!Szeretettel:Magdolna

Törölt tag2012. július 16. 14:51

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2012. július 16. 14:33

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402012. július 16. 13:37

nagyon jó vers!

zsomcike2012. július 16. 13:14

Györgyikém, ''elbocsátó nem szép üzeneted'' nagyon jól megírt vers lett! Kerek ütős képek, minden sor egy gyomorszájba vitt ütés. Szívből gratulálok, Fruzsi

19542012. július 16. 12:47

''Most már ne szeressél, eddig sem szerettél,
szóvirágaidra álarcot vedlettél.
Én is elhittem, mást is megetetsz még,''
Nagyon haragos szavak( jogosan).
Remek verset írtál Györgyikém!

emonye2012. július 16. 11:48

Gratulálok ''érzelem-heves'' versedhez!

Tristan2012. július 16. 10:48

Ez gyönyörűen fájdalmas, szinte lángolnak a szavaid

Zoltanus2012. július 16. 10:38

Csak úgy süt a harag e csodás versből. Szépen végigvezetted a versen a fájdalom iszonyú érzését, de ne felejtsd, mindig hajnal előtt van a legsötétebb! Gratulálok a versedhez, bár azt kívánom, hogy bárcsak ne kellett volna megírnod!

M.Laurens2012. július 16. 10:32

''Gyújtsátok a fáklyám, lelkem égő máglya,
rakjon tüzet rajta a lemondás vágya.''
Érzelmekkel indulatokkal teli sodró lendületű vers, ami remekül van megírva és felépítve. Gratulálok !

Andicsek2012. július 16. 09:34

Nem találok szavakat
zseniális versedre!
Miközben olvastam,
magával sodort és éreztem
a fájdalmat,
a haragot!
Gratulálok a versedhez
mely magával sodort minden eggyes versszakával!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom