Szerző
Vers

A verset eddig 2320 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2012. július 24.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (5)

Gyulasi Györgyi

Voltunk, vagyunk, létezünk

Valamikor, valahonnan ideérkeztünk,
apró porszemként kezdtük lét életünk.
Valaki, valamiért sorsot szánt nekünk,
itt, e Földön kezdtük hát élni életünk.

Sok millió év alatt egyed fejlődtünk,
civilizáció magas fokán most is lépkedünk.
Mi vagyunk a csúcs, Ember a nevünk,
szeretünk és gyűlölünk, mert nekünk van lelkünk.

Megalkottunk száz csodát, híresek vagyunk,
ősembertől - világűrig már mindent megjártunk.
Rombolunk és építünk, mert emberek lettünk,
ledobtuk az atombombát, és AIDS-t kezelünk.

Tanultunk és játszottunk, mert másképp nem lehet,
szeretettel, békességben kell élni az életet.
Örüljünk és öleljünk, boldogabb éveket,
hogy megláthassuk utunk végén fent a kék eget.

Legfontosabb itt a földön, hogy családod legyen,
mert család nélkül nem vagy senki, nem is létezel.
Legyen, aki emlékszik rád, néha emleget,
mosolyog majd szíve akkor, ha kiejti neved.

Valamikor, valahova még biztos eljutunk,
utunk végén megtudjuk majd, hová indultunk.
Születéstől - halálunkig e Földön maradunk,
voltunk, vagyunk, létezünk - még Emberek vagyunk.

2012. július 18. Szeretettel Mindenkinek

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


anyaoroszlan(szerző)2012. július 25. 16:38

Kedves jocker, piroska köszönöm szépen.

piroska712012. július 25. 15:29

Gratulálok kedves Györgyi!Én ezt már olvastam és akkor is nagyon tetszett,most szívet adok érte!

jocker2012. július 25. 10:59

Fantasztikus elmélkedés az evolucióról.
REMEK!
Ebben minden benne van hiuánytalanul, a napjainkig.
Nagy transzparenseken ki kellene feszíteni, amikor megy a meleg felvonulás... (Ha az ő szüleikre nem vonatkozott volna az evolució, hanem csak már ők is vonulgattak volna, akkor ők most ott sétálgatnának???)

Örülök, hjogy a poéta társad lehetek.

Poéta öleléssel: jocker/Kiber/Feri

anyaoroszlan(szerző)2012. július 25. 06:42

Köszönöm kedves krysztin

krysztin2012. július 24. 22:25

!!!Gratulálok!!!

anyaoroszlan(szerző)2012. július 24. 19:59

Köszönöm, kedves BenG .üdv Györgyi

BenG2012. július 24. 19:51

nagyon ötletes és igaz vers, gratulálok hozzá!
Üdvözletem: Ben G.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom