Szerző

Szöllősi Dávid

Életkor: 77 év
Népszerűség: 31 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 473 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2012. augusztus 10.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (14)

Szöllősi Dávid

A kísértet

Hol volt, hol nem, Skóciában,
Fenn, a messzi északon,
Állt egy ódon, ősi kastély,
A nevét... már nem tudom.

A gazdája főnemes volt,
Ágyban érte a halál,
Lenn a parkban temették el,
Lordéknál ez így dukál.

Családtagok és személyzet,
Minden hajdani lakó,
Elköltözött, s a kastélyra
Kiírták, hogy - eladó.

Nem kellett sokáig várni,
Jött egy gazdag, sznob vevő,
Nem alkudozott sokáig,
Megvette, ez érthető.

Nosza, beköltözött nyomban,
És a legnagyobb szobát
Hálójának elfoglalta,
Ott érzi majd jól magát.

Már az első este, mikor
Fáradtan aludni tért,
Nyugtalanság támadt benne,
Maga sem tudta, miért.

Éjfélt ütött épp az óra,
Mikor hősünk felriadt,
Furcsa zajra lett figyelmes,
Mi lehet az ágy alatt?

Lámpát gyújtott, papucsot vett,
Fogta kedvenc pisztolyát,
S óvatosan, lábujjhegyen
Átvizsgálta a szobát.

Ez a kastély elátkozott,
Mesélték a helyiek,
Éjszakánként járnak-kelnek
Benne a kísértetek.

Benézett hát az ágy alá,
De ott semmit nem talált,
Eltolta a mázsás szekrényt,
S mindent onnan, ahol állt.

Kutakodott, nézelődött,
S valamit megnyomhatott...
Váratlan egy titkos ajtó
Lassan feltárulkozott.

Mögötte a szűk rekeszben
Felsejlett egy rémalak,
Meg is mozdult, kitántorgott,
Legyengülve, roskatag.

Sznob barátunk hátrahőkölt,
Reszketett a pisztolya,
Alig tudta kidadogni,
Ma... ma... maga kicsoda?

Jaj, én lennék itt a gondnok,
De a lord bezárt ide,
Kényszerített, legyek én az
Ősi kastély szelleme.

Éjszakánként kisurrantam,
Lepedő a fejemen,
Nyöszörögtem, nyikorogtam,
Átlibegtem termeken.

Kísértet jár a kastélyban!
Híres lett az én uram...
Százával hált meg itt nálunk
Boldog és boldogtalan.

Rólam, persze, ők nem tudtak,
S mikor gazdám távozott,
Végrendeletében rólam
Egy szó nem sok, hallgatott.

Itt felejtett, majd` meghaltam!
De ha Ön jól megfizet,
Eljátszom én továbbra is
A kísértet-szerepet...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


mandolinos(szerző)2017. január 8. 22:34

Szinci,
nagyon köszönöm a gratulációt! Ez itt az én kísértet-történetem.
Ez vidám történet, és van is a végén csattanó! Látod, már van tapasztalatom kísértetek megidézése terén...
Dávid

Szinci2017. január 8. 09:18

Ó! Erre most találtam rá :-)Ezen jót szórakoztam:-) Pénzért mindent, akár a kisértés szerepét is :-)
Gratulálok, nagyon tetszett :)
szinci

mandolinos(szerző)2012. október 9. 23:09

Joli, köszi!

Molnar-Jolan2012. október 9. 08:37

:-)

mandolinos(szerző)2012. augusztus 30. 19:42

t_laci, köszönöm!

t_laci2012. augusztus 21. 22:45

Szép vers. Nagyon tetszik a stílusod!

mandolinos(szerző)2012. augusztus 17. 00:53

Eredetileg nem Lordod írtam, hanem Earl-t, de azt a gép nem fogadta el, muszáj voltam másra cserélni, ami még angolos...

mandolinos(szerző)2012. augusztus 17. 00:51

Zsuzsa, köszönöm!

10082012. augusztus 16. 23:20

Ó de jó lett
nagyon frappáns

Gratulálok!
Zsuzsa

mandolinos(szerző)2012. augusztus 13. 04:01

kurczina.t,

köszönöm értékelő méltatásod!

kterezia2012. augusztus 12. 09:40

Ezt igazán megérte végigolvasni. Humoros tartalom és hibátlan szerkezet.

mandolinos(szerző)2012. augusztus 12. 00:17

Jazyg,
köszönöm, de valahonnan ismerős nekem ez a nickname...
Ez valami régi nép neve volt, akik a honfoglaló magyarokhoz csatlakoztak talán, még a doni sztyeppéken...

jazyg2012. augusztus 11. 20:06

Hahaha,nagyon jóóó!!

mandolinos(szerző)2012. augusztus 11. 17:48

Dellamama,
itt is köszönöm méltatásod!

mandolinos(szerző)2012. augusztus 11. 17:48

Szima, köszönöm, de ha már nem vették észre ezt a bakit, akkor szerintem maradjon így... Szóval, te vagy az egyik moderátor! Legalább tudom :-))
Örülök, hogy tetszett... Különben ez a vers egy másik portál által megadott címre íródott, csak úgy nem jutott volna eszembe a téma. Már a végefelé tartottam, akkor ugrott be, hogy lehet egy ilyen slusszpoén! Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem, én másfajta hibák bejelentésére gondoltam az adott helyen...

Dellamama2012. augusztus 11. 11:38

Nagyon tetszett ez a szonett Kedves Mandolinos!
Remekül szórakoztam!
Szeretettel gratulálok: Maria

Törölt tag2012. augusztus 11. 06:58

Törölt hozzászólás.

mandolinos(szerző)2012. augusztus 10. 22:42

Egy kis logikai igazítást muszáj tennem. A lord zárta be a gondnokát, aki nem ismerhette a végrendelet tartalmát. Így az utolsó előtti strófa módosul:

Rólam, persze, ők nem tudtak,
S ha a gazdám távozott,
Végrendeletében rólam
Ezek szerint hallgatott...

mandolinos(szerző)2012. augusztus 10. 22:34

Kedves Mindnyájan!
Örülök, hogy olvastatok, és még jobban,
hogy tetszett ez a humoros szösszenet!

rianna2012. augusztus 10. 19:49

Nagyon nagyon jó!Zseniális.Gratulálok.

Twilight2012. augusztus 10. 19:29

:)))

Ez jó, gratulálok!! :D

Andicsek2012. augusztus 10. 17:23

Zseniális!!
Öszinte elismerésem!

adamne2012. augusztus 10. 15:04

De jó ,humoros lett a versed.Gratulálok.

marakod2012. augusztus 10. 13:21

:) Gratulálok

mareee2012. augusztus 10. 11:53

imáádom:) gratula.

Harsanyi2012. augusztus 10. 10:43

Nagyon jó. Gratulálok!

Kicsikinga2012. augusztus 10. 10:17

Remek volt!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom