Szerző

Tasnádi Györgyi

Népszerűség: 255 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1380 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2012. szeptember 6.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (27)

Tasnádi Györgyi

Mikor szembejött velem a kedves

Mikor szembejött velem a kedves,
pillangók szálltak árva, bús szívemhez
és csönddé fagyott perc-morzsákon át
olvadt selyemcukorból fontak rám igen-tűzifát.

Méz-barnán csókoltak átható fényei,
illatmag érintett a végzet asztalán.
Csak egyetlen sors-pillanat volt eldönteni,
hogy tálcán vágy tálaljon-e régi-új csodát.

Hullámzó végtelen ringató moraja
békességbe fűzte a szeretet tavát,
mint magzatvíz burkában, úgy ért ölelése
és nem engedtem el a bizalom szavát.

Akartam az egyet én, kerek egészen,
és egységbe takart az éji lepel,
mi külön-külön csak félig volt s nem épen,
mámorban izzó lávaként perzselte fel.

Tűzfolyamnak gátat nem épített gátlás,
csak a most akarata dobolt ritmusán,
és szívhárfájára a vonzalom mosolya
kottázott hangjegyekből keringő-áldást.

Halk, mégis olyan édes volt a dallam,
és gyengéd szeretet-ruhája nem hivalkodó,
hogy a megérkeztem, hazatérés dalban
szavakkal nem, csak érzéssel adható.

Figyelmesség fáján termékeny az élet,
érett gyümölcs-kincsért bontja szirmait,
hogy azután álmát a kellő pillanatban
szerelembe ejtse a szeretve lenni hit.

2012. szeptember 2.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Twilight(szerző)2012. szeptember 12. 17:57

Köszönöm, kedves Marianna! :)

Twilight(szerző)2012. szeptember 12. 17:54

Kedves Kanda!

Örülök, hogy abbahagyod a kötözködést, látod feleslegesen küzdesz az érzések ellen! ;)

De abban igazad van, hogy ''játék a szavakkal'', mert végül is ez a versírás lényege... - legalábbis akkor, ha valaki kedvtelésből űzi és nem görcsös megfelelési kényszerből! :)

Nagyon köszönöm, hogy ennyi figyelmet szenteltél/szentelsz versemnek illetve nekem és azt meg főleg, hogy végül mégiscsak átérzed és nem is kicsit, hanem nagyon! ;)

Szeretettel várlak vissza máskor is, de kérlek, hogy legközelebb ostorozás előtt mazsolázgass és ne fordítva - tudod, mindenki megérdemel egy esélyt! :D
Üdv.:
Györgyi

:)

mezeimarianna2012. szeptember 12. 04:18

''Mikor az utcán átment a kedves...''-Gratulálok!!!

Kandabula2012. szeptember 11. 23:57

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Twilight(szerző)2012. szeptember 11. 18:51

Köszönöm, kedves Laci! :)

Twilight(szerző)2012. szeptember 11. 18:51

Kedves Kanda!

Azért a „szavak kavalkádja” mindjárt jobban hangzik, mint az a degradálás, amivel megadtad az alaphangot – köszönöm szókincsem elismerését, igyekszem színesen írni és legalább van miből „mazsoláznod”! ;)

Persze, hogy „nagyon, nagyon feminin”, hiszen nő vagyok…, még jó, hogy néha feltűnik! :D

„Érdekelne, hogy ez a vers ''csak úgy jött''?”

Természetesen!

Nekem minden versem „csak úgy jön”, mert ha nem jön, akkor inkább nem írok, és nem erőltetem.

KL2012. szeptember 11. 08:59

Szép vers!

Kandabula2012. szeptember 11. 01:18

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Twilight(szerző)2012. szeptember 10. 16:19

Köszönöm, kedves Attila (Viski_)! :)

Twilight(szerző)2012. szeptember 10. 16:18

Kedves Kanda!

Mi ez a pálfordulás?! :D

Akármi is az oka, de nagyon örülök, hogy végül mégis megláttad, megtaláltad, átérezted versem szépségeit illetve nagyon jól esik, hogy visszavonod és sajnálod a korábbi ''lehúzásodat'': KÖSZÖNÖM!! :)

De miért nem elég a hit?

Ez a lelki erő és bizalom mindennek az alapja, mert hinni annyit jelent, mint bízni valamiben/valakiben és erre azért van szükség, mivel soha-senkit nem ismerhetünk ki/meg teljesen igazán, tehát nem tudhatjuk, csak bízhatunk....

(A hit különben is erősebb a tudásnál, mert a tudásban mindig ott a kétely, míg a hit soha nem kételkedik....)

Viski_Attila2012. szeptember 10. 12:43

Gratulálok.

Kandabula2012. szeptember 10. 01:26

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Twilight(szerző)2012. szeptember 9. 12:25

Kedves Anikó!

Igen, teljesen jól érzed..., és KÖSZÖNÖM, hogy megfogalmaztad/összefoglaltad versem mondanivalójának üzenetét:
''Mindenki számára az a legkívánatosabb, hogy szeressék.''

Ezt kiegészíteném még azzal, hogy igazán, tiszta szívből szeressék - azaz önzetlenül és feltételek nélkül...!

Azt hiszem, hogy mindenkinek az életében volt/van/lesz egy olyan Ő, akivel kerek egésznek érezheti magát és aki ha igazán neki rendeltetett, akkor végül úgyis az övé lesz, ha pedig nem, akkor az élet tovább engedi - meghagyva Őt a legszebb emléknek és örök tanulságnak....

NAGYON KÖSZÖNÖM látogatásodat, gratulációdat és különösen annak örülök, hogy figyelmesen olvasol, hogy szíveddel látsz, hogy érzel és értesz! :)

Nagy szeretettel láttalak és látlak - gyere máskor is, visszavárlak!! ;)
Üdv.:
Györgyi

nefelejcs2012. szeptember 9. 11:41

Kedves Györgyi!
Nem tudom, hogy szerelem első látásra volt e ez a történet,
de azt érzem, hogy várva-várt volt, őszinte volt, szenvedélyes volt.
Az utolsó versszakod különösen tetszik, mert nagyon igaz.
Mindenki számára az a legkívánatosabb, hogy szeressék.
Szeretettel olvastam a versedet, és gratulálok! Anikó

Twilight(szerző)2012. szeptember 9. 10:22

Kedves Tamás!

Szeretettel köszöntelek az olvasóim között! :)

Nagy örömmel tölt el, hogy felismerted a lényeget: a líra és az igaz érzelmek áradását és NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM elismerésedet, gratulációdat!!

Szeretettel láttalak és látlak - olvass nálam máskor is!! ;)
Üdv.:
Györgyi

Twilight(szerző)2012. szeptember 9. 10:17

Kedves Amy!

Talán azért nem tudnád elmondani, mert ''szavakkal nem, csak érzéssel adható''.... ;)

Nagyon örülök, hogy sikerült elgondolkodtató és nem ''szájbarágósan egyszerű'' mondanivalóval rendelkező verset írnom és ha csak egyvalaki is átérezte/''megértette'', akkor már megérte! :)

Köszönöm, hogy látogatásoddal, elismerő soraiddal megtiszteltél és szeretettel láttalak, látlak mindig! ;)
Üdv.:
Györgyi

tamaskonrad2012. szeptember 8. 14:59

Elismerésre méltó lírai sorok. Árad belőlük az érzelem. Gratulálok!

Törölt tag2012. szeptember 8. 13:14

Törölt hozzászólás.

Twilight(szerző)2012. szeptember 7. 23:13

Köszönöm Szima, és amint látod, egyeseknek igen...! :D

De aki a szívével jól lát, az egyből ''megfejtette'' a lényeget, ami nem más, mint az igaz szerelem és attól igazi, hogy őszinte, feltétlen és önzetlen szereteten alapul. :)

Törölt tag2012. szeptember 7. 22:35

Törölt hozzászólás.

Twilight(szerző)2012. szeptember 7. 20:40

Köszönöm Csegő, hogy József Attilához hasonlítod/hasonlítasz (igazán megtisztelő), de azért van némi különbség, hiszen a strófáimat saját kútfőmből merítettem...! :))

cseg762012. szeptember 7. 20:13

Szép-szép, Attilától nem szégyen meríteni!:)

Twilight(szerző)2012. szeptember 7. 18:07

HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK a látogatást, az olvasást, a véleményeket, gratulációkat és az itt hagyott szíveket külön is!! :)

Kedves
- Kanda: sajnálom, hogy nem sikerült magadban összerakni…, de köszönöm a kitartó figyelmet! ;)
- Laci: NAGYON KÖSZÖNÖM, hogy érted, érzed verseimet és jóleső érzés a tudat, hogy gyönyörűnek találod művemet!! :)
- Sarolta: köszönöm!
- Timi: KÖSZÖNLEK és örülök, hogy ismét nálam olvastál! :)
- Klára: KÖSZÖNET - mindig örömmel látlak nálam! :)
- Piroska /1954: NAGYON KÖSZÖNÖM és ennél szebb elismerést nem is írhattál volna nekem - örülök, hogy tartom a színvonalat! ;)
- Laca: KÖSZÖNÖM - figyelmedet is!! :)
- Krysztin: mindig örülök Neked és KÖSZÖNLEK!! :)
- Sanyi: köszönöm!
- Voodoo: most is fején találtad a szöget és igen, én is így érzem.... :) Szívből örülök neki/Neked és köszönöm figyelmedet, figyelmességedet! ;)
- Andi: :)
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM a nap verse kitüntető címet és elismerésed igazán megtisztelő a számomra, KÖSZÖNLEK!! :)
- Laci /fiddler: NAGYON örülök, hogy különlegesnek találod és igen, a lényeg a részletekben rejlik! ;) KÖSZÖNLEK!!
- Piroska /71: köszönöm szépen - a folyamatosan megtisztelő figyelmedet is, aminek mindig nagyon örülök!! :)
- András: KÖSZÖNÖM - igazán jólesik figyelmed!! :)
- Törpilla: :)) szeretettel üdvözöllek az olvasóim között! :))
Nagyon örülök, hogy ennyire megragadtak soraim és hogy különlegesnek találod versemet - KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNLEK!!! :)
- Zsófia: örömmel látlak nálam és köszönöm, hogy megtiszteltél!:)
- M.Laurens: :D
NAGYON KÖSZÖNÖM a kedvességedet, igazán aranyos vagy (egy Mikulás nagybácsi nem is lehet másmilyen! ;)) és szívmelengető soraidtól máris jobban érzem magam - mindig örülök jöttödnek és minden megnyilvánulásod ajándék! ;)
- Kinga: hálásan köszönöm kitartó figyelmedet és szeretetedet, ami igen sokat jelent a számomra - KÖSZÖNÖM!!!
- Emőke: mindig nagyon örülök Neked és KÖSZÖNLEK!! :)
- Barienn: annyira jó, hogy ismét olvastál és hogy ez a versem is elnyerte tetszésedet - KÖSZÖNÖM!! :)
- Edeke: igen, valahogy úgy...! :D
- Dávid: mindig nagy örömmel látlak és KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNLEK! :)
- Manyi: köszönöm szépen a kitartó figyelmedet, gratulációdat! :)
- Zoltán: KÖSZÖNÖM SZÉPEN és nagyon örülök, hogy elnyerte tetszésedet! :)

Igazán nagy öröm a számomra, hogy ennyien jöttetek, olvastatok és külön köszönöm azt, hogy vannak még szívvel látó, érző, érzékeny emberek - szerencsére nem is kevesen! ;)

Szeretettel láttalak, látlak Benneteket - gyertek máskor is! ;)
Üdv.:
Györgyi

Zoltanus2012. szeptember 7. 17:25

Hmmm, ez nagyon szép lett. Gratulálok!

''és szívhárfájára a vonzalom mosolya
kottázott hangjegyekből keringő-áldást.''

adamne2012. szeptember 7. 16:33

Gyönyörűséges versedhez gratulálok szeretettel.Üdv.Manyi

Cothineal2012. szeptember 7. 14:54

Nagyon szép, szívből gratulálok:))
Üdv, Dávid

Edeke2012. szeptember 7. 14:22

Galambok ültek a verebekhez...

Barienn2012. szeptember 7. 13:36

Gratulálok, gyönyörű verset írtál!

emonye2012. szeptember 7. 12:47

Elragadóan szép a versed!

Kicsikinga2012. szeptember 7. 12:46

Gyönyörű versedet sokáig nem fogom elfelejteni!

M.Laurens2012. szeptember 7. 11:56

''Halk, mégis olyan édes volt a dallam,
és gyengéd szeretet-ruhája nem hivalkodó,
hogy a megérkeztem, hazatérés dalban''

Kedves Tasnádi Györgyi!
- Tündér vagy te egy dalban, -
- melyet magad írtál halkan. -
GRATULÁLOK !!

Szentes2012. szeptember 7. 08:43

Nagyon szép vers!!!

Torpilla31812012. szeptember 7. 07:44

Györgyi!
Hogy is mondjam, sokat olvastam a szerelemről, de így, még nem, ahogy te..
Képeid, strófáid bennem is emléket élesztettek..
''Akartam az egyet én, kerek egészben''
''Tűzfolyamnak gátat nem épített gátlás''
''Halk, mégis olyan édes volt a dallam''
''Figyelmesség fáján termékeny az élet''

Ezek a költői képek, aztán a kifejtő sorok..

Gratulálni tudok.
Jó volt olvasni..
''Szívvel'' köszönöm!
Már a cím idevonzott..de ami fogadott..

:)

Dram2012. szeptember 7. 07:37

Kedves Györgyi! Szép sorok, gyönyörű gondolatok. Üdvözlettel, András.

piroska712012. szeptember 7. 06:39

Nem is szép,gyönyörű!Gratulálok kedves Györgyi!

fiddler2012. szeptember 7. 06:37

Bevallom, hogy megint a nagyszerű részletek ragadtak meg elsősorban, de azok, egészen különlegesek:
''Mikor szembejött velem a kedves,
pillangók szálltak árva, bús szívemhez''

''mint magzatvíz burkában, úgy ért ölelése
és nem engedtem el a bizalom szavát.''

Üdv: Laci

Andicsek2012. szeptember 7. 04:53

Számomra a nap verse!!
Gyönyörű alkotás!

voodoo2012. szeptember 7. 00:34

Györgyi! Sokat olvastam már tőled, de úgy érzem, hogy még nem írtál ennél szebbet! Szívből gratulálok! V.

szalokisanyi12012. szeptember 6. 23:27

Nagyon szép. Gratulálok!

krysztin2012. szeptember 6. 22:40

!!!Csodálatos!!!

Laca5905042012. szeptember 6. 21:15

Gyönyörű! Gratulálok!

19542012. szeptember 6. 21:13

''Akartam az egyet én, kerek egészen,
és egységbe takart az éji lepel,
mi külön-külön csak félig volt s nem épen,
mámorban izzó lávaként perzselte fel.''

Nálad sosem csalódom, ismét remekeltél Györgyi!
Gratulálok! :)))

Törölt tag2012. szeptember 6. 20:54

Törölt hozzászólás.

Loveday2012. szeptember 6. 20:45

Gratulálok gyönyörű!!
Timi

dvihallyne452012. szeptember 6. 20:34

Szeretettel gratulálok!Sarolta

t_laci2012. szeptember 6. 20:27

Mint Nálad mindig...
Elakad a szavam, miközben elandalodok szépséges versképeiden.
Véleményem csak egyetlen szó:
G Y Ö N Y Ö R Û !!!!!!

Kandabula2012. szeptember 6. 20:19

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom