Szöllősi Dávid

J. W. von Goethe: A rémkirály

Ki az, ki szélben, késő éjszaka
lóháton nyargal? Apa és fia.
A gyermek apja karjában pihen,
ki fogja bizton, tartja melegen.

Fiam, te rettegsz, mért vagy halovány?
A rémkirály az, nem látod, apám?
Palást a vállán, korona fején...
Fiam, csak ködfolt, mást nem látok én.

"Jöjj, kedves gyermek, jöjj és játssz velem,
szebbnél-szebb játék több is van nekem!
A parton nyílik sok tarka virág,
anyámtól kapsz majd aranyos ruhát."

Apám, apám, nem hallod, mit beszél?
A rémkirály suttogva mit ígér?
Fiam, nyugodj meg, ezt csak képzeled,
a szél zizegtet száraz levelet.

"Te szép fiú, hozzánk eljössz-e hát?
A lányaim oly régen várnak rád;
majd mulattatnak, ha leszáll az éj,
daluk és táncuk elringat, ne félj."

Apám, apám, a királylányokat
nem látod ott a sötét part alatt?
Fiam, fiam, pontosan látom én,
a fűzfasor szürkéllik így, a vén.

"Kedvellek én, tetszik szép termeted,
s ha nem jönnél, erőszakot teszek."
Apám, apám, a rém most elragad!
Ne hagyd elvinni, bántani fiad!

Megrémül apja, vágtába csap át,
Szorítja, óvja nyöszörgő fiát;
s mire nagy üggyel-bajjal hazaér,
karján a gyermek néma, már nem él...