Szerző
Domonkos Jolán

Domonkos Jolán

Életkor: 49 év
Népszerűség: 388 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1658 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2012. november 3.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (16)

Domonkos Jolán

Kérlek, ó, Istenem, erősíts meg kérlek!

Összetört egy könnycsepp, meggyötört az élet,
álmok valóságában összetörve élek.
"Kérlek, ó, Istenem, erősíts meg kérlek!"
- szólt az én sóhajom felfelé az égnek.

Megjött a válasz is onnan nemsokára,
homlokon ütöttek, és jól pofán vágtak.
Földre kényszerültem, elestem vagy százszor,
mégis felépültem, ezt hogy magyarázom?

Feltalált a szavam, eljutott az égig,
hisz Ő a bajban is velem volt mindvégig.
Eldöntött csak azért, végleg talpra álljak,
más célokért újra az égbe kiáltsak.

Megtanultam ebből, erős akkor leszek,
ha porba sújtanak, és onnan fölkelek.
Azóta egyetlen kérésem van nekem:
"Ó, Istenem, sok-sok szerencsét adj Nekem!"

Mosolyt az arcomra, egészséget kérek,
pozitív gondolatot, egyebet nem kérek.
Felszáradt a könnycsepp, szebb lett így az élet.
Álmok valóságában már könnyebben élek.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


DJ(szerző)2017. október 5. 19:02

@szabo.ilona: Köszönöm szépen! :-)

szabo.ilona2017. október 5. 00:46

Kedves Joli! Csak azért regisztráltam, hogy gratulálni tudjak Neked!
Nagyon szép a versed!
Nagy ölelés!
Szabó Ilona - Ica

DJ(szerző)2015. március 20. 19:39

Hálásan köszönöm mindenkinek, aki idetévedt... és végigolvasta
a Kérlek, ó, Istenem, erősíts meg kérlek!... című versemet! :)
Joli

DJ(szerző)2014. szeptember 23. 16:43

https://www.facebook.com/angyalokimak/po sts/587679121245178

Andicsek2013. július 12. 19:04

...

DJ(szerző)2013. január 13. 15:16

Köszönöm Gergő!

GyeneiGergo2013. január 10. 16:58

''Közepeset írni néha,
az is jó lenne nagyon.
Ám, hogy nem fog összejönni,
azt én bátran bevallom.''

Most ez komoly? úgy érzem hogy ezt egy ilyen vers után mint ez kijelenteni,számomra érthetetlen!Nézd meg hogy hányan jelölték kedvencnek ezt a nagyon komoly verset!!!!Ez bizony vers,méghozzá,nagyon jó vers!!Ugyanis Én még senkinek se jelöltem a versét kedvencemnek,de ezt annak jelölöm!!

DJ(szerző)2013. január 10. 12:17

Köszönöm, hogy olvastatok! Köszönöm a szívecskéket! Köszönöm a hozzászólásokat! Köszönöm a figyelmet!

Törölt tag2012. november 10. 19:20

Törölt hozzászólás.

Karsai_Tibor2012. november 10. 08:39

Szép verset írtál kedves Jloli... Gratulálok szeretettel!

Jenn2012. november 8. 17:56

Az új kedvenc versem! :)
Csodálatos, nagyon tetszik! :)
Gratulálok!
Puszi Jenn :)

amalina2012. november 7. 21:35

Épp nemrég olvastam egy Max Lucado idézetet, ide illik: ''Az Isten nem mindig azt adja meg, amire vágyunk, hanem amire szükségünk van.''

Gratulálok a talpraálláshoz és a vershez is!: éva

krysztin2012. november 7. 20:09

!!!Gratulálok a vershez!!!

krysztin2012. november 7. 20:07

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Kicsikinga2012. november 5. 12:52

Minden elesés megerősíti a lelket és a testet is! Nagyon jól írtad!

19542012. november 5. 09:21

''Megtanultam ebből, erős akkor leszek,
ha porba sújtanak, és onnan fölkelek.''

Mennyire igaz!
Gratulálok!

valosag2012. november 4. 21:47

Minden tiszteletem a Tiéd !
Még én is erőt merítettem! Puszillak

M.Laurens2012. november 4. 20:51

Elismerésem a versedért ! ( vittem! )

DJ(szerző)2012. november 4. 12:09

Kedves Kurczina Terézia nagyon jó kis oldalt mellékeltél a hozzászólásodhoz. Köszönöm. Bizony van benne valami. Nekem sajnos csak a harmadik fohász
( és egyben harmadik csapás ) után lett világos, hogy én bizony megkaptam amit kértem, mégpedig 2-3 napon belül a kérés megfogalmazása után.

DJ(szerző)2012. november 4. 11:50

Köszönöm a hozzászólásokat, köszönöm a figyelmet!

dvihallyne452012. november 4. 08:55

Jolánkám!
''Mosolyt az arcomra,egészséget kérek,
pozitív gondolatot,egyebet nem kérek.''
A legfontosabb az egészség és a szeretet,ha ezek megvannak,akkor minden könnyebb!Szeretettel gratulálok szép versedhez!Sarolta

edesemil2012. november 4. 07:44

Kedves Jolán!
Nagyon szép gondolatsor.
Gratulálok!
Emil

955kondoros2012. november 3. 20:58

Nagyszerű!!Szép fohász!Szívvel; Gratulálok!Üdvözlettel:András

embererika2012. november 3. 19:56

Erőt és kitartást kívánok céljaid eléréséhez!Versed nagyszerű,gratulálok!

szalokisanyi12012. november 3. 18:13

Nagyon szép fohász. Teljesüljön minden kérésed. Gratulálok!
Üdvözletem küldöm. Őszinte tisztelettel: Sanyi

BenG2012. november 3. 17:59

nagyszerű, szép és biztató.
gratulálok! szívélyes üdvözletem;
ben g.

kterezia2012. november 3. 17:31

Ezt juttatta eszembe a versed:

http://ilajkyou.hu/like/54756/

piroska712012. november 3. 17:24

Légy erős és tartsál ki!Gratulálok versedhez!Üdvözlettel:Piroska

jocker2012. november 3. 17:24

Imának is beillek a remekműved. ÁMEN!
Nagyon szépen érzékeltetted velünk a vívódásodat, az örlődésedet...
Kiváló versedhez csak gratulálni tudok: jocker/Kiber/Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom